3.rész

Tartsd titokba

Besétáltunk a hatalmas házba, és egyszerűen tátva maradt a szám a csodálkozástól. Egyenesen
a nappaliba értünk, ami egybe van a konyhával, és az ebédlővel. Azzal a bejárattal szembe
amin mi be jöttünk azzal szemben van a konyha, és minden eszköz megtalálható benne,
mikró, kenyér sütő, két fajta kávé főző, és különböző robot gépek. A hűtő akkora mint én, az
egyik polc helyébe villany sütő van be építve, és gyönyörű szép fehér munka asztalok vannak.
Az asztal egy hatalmas szekrény, csak annyiban tér el egy szekrénytől, hogy ugyan olyan
fehér fa lappal van lefedve, mint a munka asztal, és az egész a derekamig ér, és körülötte
hófehér bár székek vannak. A bútorok pedig tölgyből vannak egyenesen Európából. A
mettlachi fehér márványból van. Annyi választja el a konyhát a nappalitól, hogy a konyha
három lépcsőfokkal fentebb van a nappalinál. A háznak ennek a része sem szerényebb. Egy
hatalmas fehér, puha ülőgarnitúra, teli díszpárnákkal, és két fotel is tartozik mellé. A kanapé
előtt egy hatalmas fekete Samsung plazma tv van állítva, DVD lejátszóval. A tv mögötti
falon, az Infinite-ről van egy hatalmas kép. Mikor elnéztem balra, hatalmas üveg ablakokat
pillantottam meg. Mettlachitól egészen a mennyezetig tartanak, és egy üveg ajtó is van, ami a
fő bejárat. Jobbra pedig egy lépcsősor van ami fel vezet a második emeletig, majd folytatódik
tovább a harmadik szintig. A lépcső mögött jó pár méterre még van egy két ajtó. A lépcső
gyönyörű tömör fából készült, és a korlátjai pedig öntött vasból. Szélességre pedig legalább
négy ember elférne kényelmesen,és a második emelet pedig galéria szerűen van tervezve.
Egyszerűen nem értettem, hogy minek ilyen nagy ház egy embernek.
- Ez a ház gyönyörű szép, de nem érzed magad benne magányosan? – Lee Young Ho
felnevetett.
– Nem vagyok magányos, hiszen vannak lakótársaim. – nagyon rossz előérzetem keletkezett.
– Lakótársaid? Kik?
- A srácok. Ugye nem gondoltad, hogy hagyom, hogy hét kamasz fiú egyedül lakjon? Két éve
vettem meg ezt a házat, és felajánlottam a srácoknak, hogy lakjanak itt, mert túl nagy nekem
ez a ház. Nagyon megtetszett nekik ez a kis kuckó, így egyből be is költöztek, és már lassan
két éve, hogy együtt élünk, mint egy boldog kis család. – nekem itt be telt a pohár. Az még
oké, hogy a menedzserük, és hébe-hóba össze futnák talán velük én is, de hogy egy lakásba
lakni az már kicsit sok volt. Úgy éreztem, hogy menten össze esek. – Most éppen egy
fotózáson vannak, de körülbelül egy-két óra és itthon lesznek. Gyere addig meg mutatom a
szobádat, és a lakás többi részét. – felvette a bőröndjeimet, és elindult a lépcsőn felfele. A
sokk hatása alatt voltam még, de azért elkezdtem totyogni a nagybátyám fele. Mikor felértünk
megtámaszkodtam a korlátnak, és lenéztem a nappaliba. Úgy éreztem, hogy álmodom az
egészet, és mindjárt fel fogok ébredni.
– Minden rendben? – kérdezte Young Ho.
– Persze. – válaszoltam gyors. Lerakta a bőröndjeimet, és oda sétált elém.
– Tudom, hogy szokatlan ez most, de mindent el fogok követni, hogy megkedvelj engem, a
fiúkat, és a lakást is. Igyekezni fogok, hogy minél előbb itthon érezd magadat. Rendben?
– Köszönöm. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, és én is igyekezni fogok mindenben. –
aranyosan elmosolyodott, és össze kócolta az egyik kezével a hajamat.
– Na gyere, megmutatom a szobádat. – a lépcsőtől balra elindultunk, majd ismét balra
fordultunk, és a harmadik ajtó előtt megállt, és benyitott. Az ajtóra a nevem volt rá írva. Egy
gyönyörű, és hatalmas szoba tárult elém, ami három lépcsőfokkal lentebb volt mint a galéria,
és nagyon reméltem, hogy egyszer sem fogom elfelejteni, hogy itt lépcső van mikor belépek a
szobába. Az ajtóval szemben a jobb sarokba egy óriási francia ágy helyezkedett, amit
rózsaszín szőrös ágy takaró fedett. A rózsaszín különböző árnyalataiban vagy egy tucat
díszpárna is el volt ízlésesen helyezve. Maga a szoba színe bordó volt, és az ágy mellett egy
kis éjjeli szekrény díszelgett. A kis szekrény mellett egy hatalmas üveg ajtót pillantottam meg,
ami a teraszra vezetett, és ha valaki kinézett az ajtón akkor egyből a gyönyörű szép Han folyót
pillanthatta meg. A szoba jobb oldalán az ágytól fél méterre egy egész be épített tölgy fa
szekrénysor volt. A szoba bal oldalán egy íróasztal, egy fésülködős asztal és egy számítógép
asztal számítógéppel is volt, meg egy ajtó ami egy másik helységbe nyílt. Oda is benéztem, és
egy fürdőszobát találtam, amiben egy sarok kád, egy tusoló, egy WC, és másfél méter hosszú
tükör, alatta pedig egy fürdőszoba szekrénysor volt, és az egész helyiség hófehérbe káprázott.
A szekrényeken különböző fürdősókat tusfürdőket, és szépítkező szereket, és egy beépíttet
mosdót találtam.
- Ez tényleg az én szobám? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Igen. Tetszik? Őszintén meg mondom, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen stílusban
rendezzem be, de a fiúkkal együtt ki találtunk valamit.
- Nagyon tetszik. Köszönöm.
- Jól van, most magadra hagylak, hogy nyugodtan ki tudj csomagolni. Én pedig lent leszek a
konyhába, és igyekszem egy ehető pizzát össze dobni.
- Te szoktál főzni? – kérdeztem meglepődve.
– Őszintén? Nem. Azt sem tudom, hogy hogyan kell amerikai pizzát csinálni. – mondta
megsemmisülve.
– Segítsek? – ajánlottam fel.
– Nagyon szívesen el fogadnám a segítségedet, de nem tehetem, mert egyedül kell csinálnom.
– értetlenkedve néztem rá, majd mikor meglátta az arckifejezésem elmosolyodott. –
Fogadtunk Dong Woo-val a tegnapi meccsen, és én veszítettem. A vesztesnek pedig egy
pizzát kell csinálni a másiknak, minden emberi segítség nélkül. Tehát nincs más választásom,
meg kell csinálnom még ma.
- Akkor menj, és légy ügyes. Fighting (mindent bele)!
- Ha van valami akkor lent megtalálsz.
Mikor kipakoltam mindent, és elhelyeztem a szekrényekbe a ruháim, kinyitottam az erkély
ajtót és kimentem. Hűvös levegő csapott meg, de kimondottan jól esett. Majd elállt a
lélegzetem, mikor megpillantottam a Han folyót. Elindultam balra a nem túl széles teraszon,
ami körbe ölelte a második emeletet. Ismét balra fordultam, de most egy hatalmas teraszra
bukkantam, ahol két kerti asztal és vagy nyolc hozzá tartozó szék is volt. Kíváncsi voltam,
hogy ez az erkély melyik helyiségből nyílik így be kukucskáltam az üveg ajtón, és a második
emeleti nappalit pillantottam meg, ami ugyan úgy volt berendezve, mint a lenti, csak az egyik
sarokba egy hatalmas zongora volt. Bementem, és körülnéztem itt is, de gyorsan abba
hagytam az álmélkodást, mert lentről ordítást halottam. Gyors le szaladtam a lépcsőn, és a
konyhába hatalmas füstfelhő gomolygott ami gyorsan elterjedt az egész házba.
– Young Ho jól vagy? – kérdeztem aggódva.
– Persze minden oké. – válaszolta köhögve és prüszkölve.
– Mi történt?
– Bekapcsoltam a villany sütőt, hogy melegedjen, és véletlen benne felejtettem a konyha
ruhát. – hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy nevessek, vagy szánakozva nézzek rá. –
Kinyitnád az ajtókat légy szíves?
– Igen. – Kinyitottam mind a két bejárati ajtót, majd felmentem az emeletre, és az ottani
nappalinak az ajtaját is nyitva hagytam. Kelletlenül bementem a szobába, és azon agyaltam,
hogy hogyan kéne segíteni Young Ho-n, de kizökkentett a gondolkodásomból a telefonom
ami elkezdett rezegni a zsebembe. Sara keresett.
– Szia.
– Naomi te vagy az? – kérdezte zihálva.
– Persze, hogy én vagyok. Mégis ki lennék? Történt valami?
– Igen! – lihegte. – Katy, és az öcsém Emmett felmásztak egy fára a parkban, hogy le szedjék
a macskánkat aki nem tudott le jönni… – nem bírta folytatni, mert elcsuklott a hangja, de
sejtettem hogy ennek a történetnek nem lesz jó vége.
– És? – sürgettem.
– És Katy rosszul lépett az egyik ágra, és le esett. Majd két métert zuhant. Elvesztette az
eszméletét. A mentő éppen most vitte el, és még semmiről sem tudok.
– Máris indulok hozzátok. – felpattantam az ágyról.
– Várj! Még ne. Mi is most indulunk a kórházba, hogy megtudjuk, hogy mi van. Már szóltunk
Katy szüleinek is, és ők is úton vannak. Én meg hívlak ha van valami. Amúgy lehet, hogy
minket sem engednek be mert nem vagyunk családtagok. – legszívesebben kirontottam volna
az ajtón és a kórházig meg sem álltam volna, de tudtam, hogy ott tényleg elég nagy szigorok
vannak. Ha nem vagy családtag, akkor nem biztos, hogy be engednek, így kénytelen voltam le
higgadni.
– Rendben, de ígérd meg, hogy hívni fogsz ahogy megtudsz valamit.
– Oké. Szia. – letette a telefont, és én vissza huppantam az ágyra, és magam elé meredtem.
Biztos minden rendben lesz vele. Erős lány, aki gyorsan fel épül. És ha nem? Ha valami
komoly belső vérzése van amit nem vesznek észre az orvosok? Vagy ha nem fog emlékezni
semmire sem miután felkel? A jó és a rossz gondolatok felváltva cikáztak az agyamba. Vissza
állítottam a telefonomat a normál hangerőre, mert le volt némítva, és tovább vártam. Két órán
keresztül ültem, olvastam, és gépeztem, miközben vártam, hogy meg csörrenjen a telefonom,
de semmi sem történt. Valaki kopogtatott az ajtómon.
– Gyere csak. – Young Ho lépett be, teljesen megsemmisülve. – Nem sikerült? – halványan
elmosolyodott.
– Nem igazán akar sikerülni, de nem adom fel, még ha ehetetlen is lesz akkor is megcsinálom,
de nem ezért jöttem, hogy panaszkodjam. Most telefonáltak a srácok, és Hoya meg Sung Yeol
előre jönnek a többieknek még van egy kis dolguk. Tízperc múlva itthon lesznek. – némán
bólintottam, habár nem fogtam fel, hogy mit mondott, mert még mindig Katyn járt az agyam.
– Valami baj van?
– Hm? Ja, nem semmi. Minden rendben. – szegénynek elég dolga volt a pizzával, és nem
akartam még az én gondjaimmal is terhelni. – Csak elbambultam.
– Ha van kedved akkor gyere le nyugodtan. – nem akartam megsérteni, azzal, hogy elutasítom
a kérését, ezért magamhoz vettem a telefonomat, és lesétáltam vele a konyhába, majd leültem
az asztalhoz. Az egész helyiség kész káosz volt.
– Ezt hogy csináltad? – körbenézett, majd elnevette magát.
– Úgy néz ki, hogy ehhez is van tehetségem.
– Nem kicsi.
– Most már kel a tészta, de a szószt azt nem tudom, hogy hogyan csináljam. – miközben
Young Ho megpróbált valami szószt össze kutyulni addig én percenként néztem a
telefonomat. – Hogy tetszik az iskola? Hallom nagyon ügyes vagy.
– Köszönöm. Nagyon jól megy. Megpróbálom a maximumot kihozni magamból.
– Igen, mondta apukád, hogy keményen dolgozol. Van már valami terved, hogy hova
szeretnél tovább menni? – egy pillanatra elgondolkodtam, majd válaszoltam.
– Igen. Szeretnék be jutni a Kirin Művészeti főiskolába. Félévkor lesz egy verseny, és ha
megnyerem akkor ösztöndíjjal felvesznek.
– És mit kell csinálni a versenyen?
– Énekelni vagy táncolni kell.
– Te melyiket választod?
– Táncolni fogok. – elmosolyodott, és maga elé meredt.
– Anyukád azt mondta, hogy hatalmas tehetséged van, és nem hagyja, hogy eldobd magadtól.
– Tudom. Ezért nem vitt magával Busanba, hogy meg tudjam valósítani az álmomat. De mi
van, ha nem sikerül és csalódást okozok neki?
– Ha erős vagy és kitartó, márpedig tudom, hogy te az vagy, akkor mindent el tudsz érni. Az
életedben lesznek hegyek, völgyek, és gödrök, és ha bele esel egy ilyen gödörbe akkor ne ásót
kérj, hogy még jobban el süllyedj, hanem kötelet, hogy ki tudj mászni onnan. Legyen előtted
egy cél, és a végsőkig tartsál ki mellette, még akkor is ha nem lesz ki támogasson. – ezek a
szavak nagyon szíven ütöttek, de a mai napig, ha el csüggedek ezek a szavak jutnak eszembe,
és mindig erőt nyerek.
Kicsapódott a bejárati ajtó, és két alak jelent meg. Hoya és Sung Yeol nevetve léptek be, de
mikor meglátták, hogy hogyan néz ki a konyha mind kettőjük arcára ráfagyott a mosoly.
– Hát ez meg mi? Kitört a harmadik világ háború? – kérdezte mosolyogva Sung Yeol,
miközben le pakolta a dolgait az egyik székre. Ő a csapat bolondja. Nagyon vicces természete
van. A hajszíne barna és a szőke keveréke. Mikor nevet vagy mosolyog, akkor van egy kis
gödre.
– Hallgassatok, mert különben nektek is enni kell belőle. – mindketten elfintorodtak, majd
Hoya felém fordult, és a kezét nyújtotta felém.
– Szia. Gondolom te vagy Naomi. Hoya vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, és
remélem gyorsan be tudsz majd illeszkedni. – kezet fogtam vele, és majdhogynem
elsikítottam magam. Az egy dolog, hogy nem vagyok a fanatikus rajongói, de azért mégis
csak szeretem őket, és hát bele tartoznak a K-POP-ba.
– Szia. Igyekszem minél előbb be illeszkedni. – Song Yeol is oda jött, és ő is bemutatkozott.
– Farkas éhes vagyok. Agyon hajszoltak minket a fényképezkedésen, és még enni sem bírtunk
– panaszkodott Hoya. Nagyon rugalmas, és barátságos. Imádja a lila színt, és neki is vannak
gödröcskéi. Ő az egyik legjobb táncos a csapatba. – Nézzük csak, hogy mi van a hűtőbe. –
mondta, miközben kinyitotta a hatalmas hűtőszekrényt. – Mi van? Ez teljesen üres. Ezt most
nem mondod komolyan?
– Persze, hogy üres. Nem emlékszel, hogy mit mondtál tegnap? – Hoya kérdőn nézett a
nagybátyámra. – Akkor emlékeztetlek. Tegnap délután kijelentettem, hogy el kéne menni
bevásárolni, mert nem lesz mit ennetek, de te azt mondtad, hogy majd ma elmentek, és a mai
napon akkor étterembe esztek. – a két srác fel szisszent.
– Tudtam, hogy elfelejtem.
– Hát akkor nincs mit tenni. El kell mennünk egy étterembe. – jelentette ki Sung Yeol.
– Benne vagyok. – Young Ho megforgatta a szemeit.
– Nem lenne akkor már egyszerűbb elmenni bevásárolni?
– A-a. Majd felhívjuk a többieket, hogy haza fele ugorjanak be egy szupermarketbe. Mi meg
elmegyünk egy csúcs szuper étterembe.
– Naomi, gondolom te sem ettél még igaz? Eljössz velünk? – nagyon le döbbentem azon,
hogy engem is elhívtak.
– Persze, hogy elmegy, mert a pizzámból nem hiszem, hogy enni szeretne.
– Őszintén megmondom Young Ho, hogy nem csak Naomi, de még Dong Woo sem akar
majd ebből enni. – Young Ho bele ütött Sung Yeol vállába.
– Menjetek már. Naomi, te meg húzzál majd fel valami kabátot, mert hűvös van kint.
– Rendben. Akkor felszaladok a kabátomért. Meg vártok?
– Persze. – mondta Hoya.
– Várjál én is fel megyek. Áthúzom az ingemet, mert ez borzasztóan zavar, és kényelmetlen. –
meg vártam Sung Yeol-t és elindultunk felfele. Mikor felértünk el akartam fordulni a szobám
fele, de Sung Yoel elkapta a csuklómat, és meg állított. – Látod azt az ajtót? – mutatott a
lépcsőtől jobbra a második ajtóra.
– Igen.
– Az, az én szobám. Ha szeretnél valamit akkor ott megtalálsz. Oké?
– Rendben. – bementem a szobámba, felvettem egy vékony dzsekit, és lementem a konyhába.
Sung Yoel még nem ért le.
– Lenne egy kérdésem Naomi. – mondta Young Ho.
– Igen?
– Neked hogyan lenne a jobb? Ha mindenki tudná, hogy az Infinite-el laksz, vagy az ha
titokba maradna ez az egész. – ezen elgondolkodtam egy pillanatra. – Mert tudom, hogy
szeretnél híresség lenni, de nem vagyok benne biztos, hogy felkészültél-e rá, hogy híres legyél
egyik napról a másikra.
– Ha azt mondom, hogy vállalom a kockázatot, és hogy tudja meg mindenki, akkor onnantól
nem lennék átlagos igaz? És az iskolába még jobban felkapott lennék. Nem sétálhatnák az
utcán kedvem szerint. – Young Ho némán bólintott. – Értem. Akkor nem szeretném, hogy
kiderüljön. – Hoya kérdőn nézett rám. Halványan elmosolyodtam, és folytattam. – Nem ezek
miatt, amit most felsoroltam, hanem azért, mert az emberek azért rajongnának értem, mert az
Infinite-el lakom, de én azt szeretném, hogy azért fogadjanak el, mert tehetséges vagyok, és
hogy lássanak bennem valamit, amiért azt mondják, hogy. „érdemes a rajongójának lenni”. –
Young Ho elmosolyodott.
– Teljesen megértelek. Szeretnél híres lenni, de a saját erődből nem pedig mások miatt.
– Igen.
– Rendben, de akkor ezt még a barátaidnak sem mondhatod el. – egy percre magam elé
meredtem, hogy ez akkor milyen következményeket fog maga után hozni. Tudtam, hogy ha
kiderül ez az egész akkor a lányok soha nem bocsátanának meg nekem.
– Oké.
– Nem ígérem, hogy végig titokba bírjuk tartani, de mindent elkövetünk, majd, hogy ne
derüljön ki.
– Köszönöm.
– Ez a legkevesebb.
– Indulhatunk? – Sung Yeol szökdécselve jött le a lépcsőn fülig érő szájjal.
– Azt hittem, hogy le is fürdesz. Mi tartott eddig? – kötözködött Hoya.
– Tudod, én adok a külsőmre.
– Te? Van amikor két napig ugyanabba a ruhába vagy. Még éjjel is. – Sung Yeol beleütött
Hoya karjába, és mindketten felnevettek. – Akkor indulás, mert nagyon éhes vagyok már.
További jó munkát Young Ho. Szia. – ahogy ki léptünk a házból, egy fekete Hyundai kis busz
állt meg előttünk. – Ameddig fent voltatok, én szóltam a sofőrnek, hogy álljon készen létbe.
– Hát akkor Naomi csak utánad. – mondta Sung Yeol. Mikor közelebb értem a kocsihoz,
jobban szemügyre vettem, és rájöttem, hogy ez ugyanaz a kis busz amit a koncerten láttam.
Mind a hárman hátra ültünk. – Na, merre menjünk?
– Valami olyan helyre, ahol biztos nem futunk rajongókba. – Sung Yeol úgy nézett Hoya-ra
mint akinek elment az esze.
– Most akkor maradjunk itthon?
– Nem csak keressünk valami csöndes helyet. Naomi miatt. Azt választotta, hogy tartsuk
titokba, hogy köztünk él. – Sung Yeol aki mellettem ült megütögette a vállam.
– Le a kalappal előtted. Egy normál lány már rég ki kürtölte volna ország világnak. Oké,
akkor keresünk valami nyugis helyet. Van valami ötletetek, hogy merre menjünk? – egy
pillanatig mind elgondolkodtunk. Sajnos nekem sem jutott eszembe egy csöndes hely sem.
– Áhh, tudom. – ugrott fel Hoya, aki jól beverte a fejét mikor felpattant. – Áu. Na, szóval.
Szöul egyik negyedében Yeongdeungpo-ba van egy kis vendéglő. Madár sem jár arra.
Menjünk oda.
– Oké, akkor induljunk, mert mindjárt ki lyukad a hasam az éhségtől. – Hoya elmagyarázta a
sofőrnek, hogy pontosan merre van ez a kis vendéglő azután elindultunk.
– Te is szeretnél majd híresség lenni? – kérdezte váratlanul Sung Yeol. Elmosolyodtam.
– Igen, táncos, és énekes szeretnék lenni.
– De jó. Akkor mindenféleképp kell majd csinálnunk egy közös dalt.
– Hogyne. Majd megzenésítsük azt a három évet amit veletek fogok tölteni. – a két srác
felnevetett.
– Akkor nem lesz egy rövid zene.
– Hát majd, lényegre törő lesz. – válaszolta Sung Yeol. – De akkor tényleg meg csináljuk.
Oké?
– Én benne vagyok. – oda tartották a tenyerüket, és belecsaptam.
– Hát akkor üdv a klubba, és sok sikert az álmodhoz.
– Köszi.
Mikor oda értünk elkezdett szemerkélni az eső. Egy fa ház -féle kis ramen étterembe
mentünk be. Még maga az utca is kihalt volt. Pár emeletes lakóházakból állt. Az étteremben
sem voltak többen. Két házaspár ült egy kis asztalnál a sarokba. Nagyon barátságos, és meleg
volt bent. Leültünk egy négyes asztalhoz, és elkezdtük nézegetni az étlapot.
– Honnan tudtál erről a helyről? – érdeklődött Sung Yeol.
– Mondjuk úgy, hogy megvannak a kapcsolataim. – mosolyodott el Hoya. Sung Yeol fel
horkantott, és ismét elkezdte nézni az étlapot. – Igazából mikor kicsi voltam sokszor jártunk
ide a szüleimmel. – súgta oda nekem.
– A kapcsolataid mi? Tudtam, hogy nem valami érdekes sztori, hogy honnan ismered ezt a
helyet. – mondta viccelődve Sung Yeol. – Amúgy megvan, hogy mit kérek. Nektek is?
– Aha. – mondtam. Hoya megnyomta a pincér hívót, és egy velem egyidős lány jött ki.
Szegény nagyon esetlenül nézett ki, de ez volt a legkevesebb. Amint meglátta Hoya-t és Sung
Yeol-t majdnem eldobta a jegyzett füzetét és a tollát.
– Úristen! Ti az Infinite tagjai vagytok? – mindhárman össze néztünk.
– Ez a mi szerencsénk. – mondta Hoya.
– Ennyit a valószínűség számításról. – mondtam.
– És ki ez a szerencsés lány veletek? – Sung Yeol megköszörülte a torkát, és rámosolygott a
lányra.
– Szia. Igen, mi az Infinite tagjai vagyunk, és lenne egy ajánlatunk számodra. – Hoya és én
döbbenten meredtünk Sung Yeol-ra. A lány hulla sápadt lett, ahogy Sung Yeol rámosolygott.
– Még pedig? – nyögte ki a pincérlány.
– Ez a lány itt mellettünk a lakótársunk. Épp ma költözött be hozzánk. A menedzserünk unoka
húga. – Hoya beleütött Sung Yeol vállába, és a lány gyilkos tekintettel méregetett engem.
Nagyot nyeltem, és vártam, hogy mit fog kihozni ebből Sung Yeol. – A lényeg, hogy ezt
titokban kéne tartanod, és ha megígéred, hogy nem szólsz erről senkinek, akkor a kedvenc
bandatagod el fog vinni vacsorázni. Na mit szólsz?
– Komolyan beszélsz? – Sung Yeol bólintott, és elképesztő mosolyát a lányra villantotta. –
Hát… akkor… benne vagyok.
– Gondoltam. Akkor melyik srác mennyen érted? – a csajszi láthatólag még nem tért
magához, de azért válaszolt.
– Woo Hyun oppa (fivér, báty)
– Rendben. Meg tudnád adni a címed, a telefonszámodat és a nevedet persze? – a lány remegő
kézzel a jegyzetfüzetbe leírt mindent, majd kitépte a lapot és oda adta Sung Yeol-nak, aki rá
pillantott a cetlire, és elmosolyodott. – Akkor majd megbeszélitek telefonon a vacsora
időpontját Melissa. – a lány majdhogynem elsírta magát.
– Rendben. Akkor… én … felvenném a… rendelést. – dadogta. Mindhárman tojásos ráment
kértünk. Mikor Melissa elment a rendelésünkkel, Hoya kérdőn nézett Sung Yeol-ra.
– Ugye nincs barátnője Woo Hyun-nak? – kérdezte Sung Yeol. Hoya megforgatta a szemeit,
majd elmosolyodott.
– Hát, remélem.
– Azért jól ki fogtuk ezt a helyet. Szerencsés egy első nap. – mondtam mosolyogva.
– Ugye? Még jó, hogy Hoya-nak meg vannak a kapcsolatai. – mondta nevetve Sung Yeol.
– Hát minden rosszban van valami jó – válaszolta. – Ha nem tudtam volna erről a helyről,
akkor nem sikerült volna randit szereznünk Woo Hyun-nak.
– Nem hiszem, hogy Woo Hyun annyira repdesni fog az örömtől, de meg fogja tenni. Majd
maximum felváltva fogjuk ki takarítani szobáját. Úgy is utál takarítani.
– Felváltva? Inkább egyszerre mind a hárman. Akkor legalább nem unatkozunk majd. –
mondtam.
– Részemről oké, de hidd el, hogy ha egyedül takarítanál sem unatkoznál te ott. Nem láttad te
még azt a szemét dombot. Az a szerencse, hogy Sung Gyu-val van egy szobában, mert ő néha
össze pakol, mikor olyanja van, de Woo Hyun-nak soha sincsen „olyanja”. – mindhárman
felnevettünk. Nagyon jól telt az idő. Melissa remegő kézzel, de ki hozta az ebédünket. Mikor
meg ebédeltünk, fizettünk, és elindultunk vissza a lakásba. A kocsiban Hoya felhívta a
többieket, hogy menjenek el be vásárolni.
– Mi? Hát… izé… elfelejtettünk elmenni. – magyarázkodott a telefonba. – Most miért olyan
nagy feladat? Úgy is útba esik. – kis szünet. – Oké. Köszönjünk, igazán nagy lelkűek vagytok.
– gúnyolódott. – Hidd el Woo Hyun, hogy hálásak vagyunk. Annyira hálásak vagyunk, hogy
még egy randit is összehoztunk neked. – mintha kiabálást halottam volna a telefonból. –
Akkor majd otthon találkozunk. Szia. – gyors kinyomta a telefont, és nevetve el rakta a
zsebébe.
– Na? – kérdezte érdeklődve Sung Yeol.
– Minden oké. Azt mondták, hogy elmennek.
A fekete kisbusz szép lassan beállt az udvarba, majd mikor megállt kimásztunk, és elkezdtünk
befele sétálni.
– Szerintetek minden oké Young Ho-val? – kérdezte Hoya.
– Szerintem az már egy jó jel, hogy nincs itt a tűzoltóság. – nyugtattam. A két srác felnevetett.
– Mellesleg nem a nagybátyámért kéne szerintem aggódni, hanem Dong Woo-ért, mert ő fog
enni abból a valamiből. Lehet, hogy étel mérgezést fog kapni szegény. – Sung Yeol
megveregette a vállamat, miközben nevetett.
– Örülök, hogy megismertelek. Jó fej vagy. – felnevettem.
– Hát köszi.
Mikor be nyitottunk, Young Ho pillantott fel ránk lisztes arccal. Mindhárman felnevettünk.
– Magadat is meg akarod sütni? Hogy nézel ki?
– Fogd be Hoya, mert te leszel az első aki ebből enni fog.
Hirtelen kicsapódott mögöttünk az ajtó, meg fordultam, és Woo Hyun jött be nagy léptekkel,
aki hirtelen meg dermedt mikor majdnem belém szaladt.
– Ne haragudj. – nézett le rám. Különös érzés fogott el. Az első pillanattól kezdve éreztem,
hogy szoros barátság fog kialakulni köztünk, de nem tudtam mire alapozni ezt az érzést. Woo
Hyun a legérzékenyebb csapat tag. Képes apróságokon is sírva fakadni, akár csak Sung Yeol,
és ezért van az, hogy a lányok nem csak az arca, és a teste miatt szeretik őt. Habár minden
tagnak megvan a saját, belső vonzereje.
– Semmi gond. – válaszoltam.
– Woo Hyun vagyok.
– Naomi. – kezet fogtunk. A szemei mindig a vidámságát, és a melegségét tükrözi. Barna haja
kócosan volt be állítva.
– Te mit keresel itthon? Nem mentetek vásárolni? – kérdezte döbbenten Hoya, aki leült az
asztalhoz. Woo Hyun szeméből most eltűnt minden vidámság, és melegség.
Gyilkos tekintettel végigmérte, és oda sétált mellé.
– Össze hoztál nekem egy randit? – kérdezte hitetlenkedve.
– Én kérdeztem előbb.
– Ne gyerekeskedj! – Hoya megadóan sóhajtott.
– Jól van. Gyere ülj le, és utána elmesélek mindent. – így is volt. Hoya mindent elmesélt,
majd Woo Hyun meg könnyebbülten fel sóhajtott.
– Ennyi az egész? Miért nem ezzel kezdted, hogy azért kell ezt csinálnom, hogy Naomi ne
bukjon le? – a szavai váratlanul értek. Még csak nem is ismert, és vakon képes lett volna meg
védeni engem?
– Mert gondoltam húzom egy kicsit az agyadat, és örömmel látom, hogy sikerült. – Woo
Hyun megcsóválta a fejét, és elmosolyodott. – Tehát akkor most te válaszolj az én
kérdéseimre? Hol vannak a többiek?
– Vásárolni, csak én haza hozattam magamat, hogy minél előbb utána járjak ennek a randi
dolognak.
Miközben ők tovább beszélgettek, én addig felmentem a szobámba, és megpróbáltam felhívni
Sarat, de nem vette fel. A tizedik hívás után fel hagytam a próbálkozással. Ki kerestem Katy
anyukájának Samantha-nak a számát a telefonomból, és őt is megpróbáltam felhívni.
Háromszor csöngött ki, majd felvették.
– Háló? – Samatha hangja rekedt, és szokatlanul szomorú volt.
– Samantha? Jó napot, Naomi vagyok. Érdeklődni szeretnék Katy iránt. Magához tért már?
– Nem még nem, de azt biztosan tudjuk, hogy a bal keze három helyen eltört, és két bordája
is. A koponyája meg megrepedt. – ahogy elhagyták a szavak Samantha száját, én úgy kezdtem
el erőteljesen szédülni. Le huppantam az ágyra, és magam elé meredtem. – Az orvosok azt
várják, hogy magához térjen, mert utána azonnal meg kel műteni a kezét.
– Lehet látogatni?
– Csak családtagoknak. Sarat is csak azért engedték be hozzá, mert ő vele volt a balesetkor, és
ráadásul még az első unokatestvére. Sajnálom Naomi.
– Értem… Sara ott van még?
– Igen. Itt ül mellettem. Beszélni szeretnél vele?
– Nem, csak mondja meg neki, hogy legyen a közelébe a telefon, és ha van valami, akkor
hívjon fel.
– Rendben. Köszönöm, hogy hívtál.
– Viszlát. – kinyomtam a telefont, és be csúsztattam a zsebembe. Egy darabig ültem, és
magam elé meredtem, majd később felkuporodtam az ágyra, és halkan elkezdtem szipogni.
Annyira féltettem Katyt, hogy mi lesz vele, hogy nem bírtam semmi másra gondolni. Megint
jöttek a rossz gondolatok, de megpróbáltam meggyőzni magamat az ellenkezőjéről. Annyira
ki fárasztott a magammal való viaskodás, hogy egyszer csak elnyomott az álom. Nagyon
mélyen elaludtam, és mikor felkeltem már majdnem sötét volt kint. Elő vettem a telefonomat,
de senki sem keresett. Rá pillantottam az órára és döbbenten láttam, hogy már este fél hét van.
Több mint öt órát aludtam. Felkeltem, és elmentem lefürödni, de normális ruhát húztam fel,
mert korainak láttam még a pizsamát. Le sétáltam a konyhába, ahol patyolat rend volt, de
senki sem tartózkodott ott. Körbenéztem, és az egész lakás üresnek tűnt. Elindultam vissza a
szobámba, de a lépcső előtt a mettlachin megcsúsztam, és seggre estem. Ijedtembe
felsikítottam. Halottam, hogy valaki le jön a lépcsőn és hátulról lassan felemel.
– Be ütötted magad? – egyből megismertem, a hangjáról, hogy ki az aki felsegített. Akitől
leginkább viszolyogtam. Egyszerűen nem mertem megfordulni és a szemébe nézni, mert
tudtam, hogy akkor az összes gondolat ki szál a fejemből, de nem volt más választásom. Nem
kerülhetem el három évig, hogy ne találkozzak vele. Vettem egy nagy levegőt és
megfordultam. Szemtől szembe kerültem a saját végzetemmel. Amikor rám nézett, úgy
éreztem, hogy meg fagyok, olyan ridegen nézett. L amint fel ismert hátrált egy lépést, és
döbbenten meredt rám.
– Mit keresel te itt? Hogyan szöktél be? – kérdezte szemre hányóan.
– Beszöktem? – fel horkantam. – Mégis mit gondolsz mi vagyok én? Valami betörő?
– Nem. Csak egy őrült fanatikus rajongó, aki nem tudja, hogy hol vannak a határok.
– Nem vagyok a rajongód. – féloldalasan elmosolyodott.
– Nem az én rajongóm, hanem maga a banda rajongója vagy.
– Oké, akkor tisztábban fogalmazok. Nem vagyok az Infinite rajongója, és nem szöktem be. –
L egy pillanatra elgondolkodott, majd le esett neki, hogy akkor mit is keresek én ott.
– Azt ne mond, hogy te vagy Young Ho unokahúga.
– Hát pedig én vagyok… Akkor a bemutatkozást hanyagolhatjuk is mert mindketten ismerjük
egymást. – L összeszűkítette a szemét.
– Akkor biztos nagy öröm egy olyan rajongónak mint neked, hogy velünk lakhatsz. – nagy
levegőt vettem majd ki fújtam.
– Mond, hogy nem három éven keresztül kell ezt majd hallgatnom.
– Nem kéne hallgatnod, ha nem találkoztunk volna a koncerten. Nem én jártam a VIP
részlegben engedély nélkül.
– Rosszul voltam! Persze az én hibám, de ne feledd, hogy nem én voltam az aki el kapott
hátulról és kezdett el vonszolni. – L állkapcsa megfeszült.
– Ha tudtam volna, hogy egy hisztis libával lesz dolgom, akkor inkább hagytam volna, hogy
elkapjanak a rajongók. – el akadt a lélegzetem, és kicsi választott el attól, hogy ne kezdjek
vele kiabálni.
– Akár hogy is, tartozol nekem. – mosolyodtam el gúnyosan, és most L volt az akinek elállt a
lélegzete.
– Hogy mi? – kérdezte hitetlenkedve.
– Megmentettelek a rajongóidtól. Jössz nekem eggyel.
– Én meg segítettem neked bejutni egy WC-be, hogy hányhassál… Szóval ki tartozik kinek?
– Az teljesen más. Nem volt más választásod, különben le hánytalak volna.
– Legyen akkor az adósod vagyok. – mondta fogát csikorgatva. Elégedetten elmosolyodtam,
de gyorsan le hervadt a mosolyom, mikor éreztem, hogy elkezd rezegni a telefonom a
zsebembe, majd meg szólal a csengőhangom ami nem más volt mint az Infinite-től a Be Mine.
L kérdőn felhúzta a szemöldökét, és éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság.
– Azt mondtam, hogy nem vagyok a rajongótok, és nem azt, hogy nem szeretem a zenéiteket.
– felvettem a telefont, és elindultam a szobám fele, és bele szóltam a telefonba.
– Háló?
– Szia. Sara vagyok. Azért hívlak, mert Katy magához tért.
– Tényleg? És hogy van? Emlékszik mindenre?
– Nyugi. Mindenre emlékszik. Nincs amnéziája, de fájdalma az van. Nem is kicsi. – meg
könnyebbülten bele fújtam a telefonba.
– Mikor fogják műteni?
– Ma este. Kilenc óra körül.
– Még mindig nem lehet be menni hozzá?
– Nem. Sajnálom, de ha ez megnyugtat, akkor én végig itt maradok mellette, és felhívlak, ha
vége a műtétnek.
– Rendben. Mondd meg neki, hogy siessen a gyógyulással, és amint lehet be megyek hozzá.
– Átadom. Szia. – le raktam a telefont, és ledűltem az ágyamra, de pár pillanat múlva úgy
pattantam fel, mint akit ágyúból lőttek ki. Fel kaptam a telefonom, és az összes létező Infinite
zenét és képet ki töröltem. A csengőhangomat is leváltottam Nickelback-re. Még hozzá az I'd
come for you-ra. Egy kis idő elteltével hangokat hallottam lentről, így kimentem a szobámból
és lenéztem a galériáról. A hét srácot, és a tökéletes menedzserüket pillantottam meg ahogy a
konyhában bohóckodnak egymással. Akaratom ellenére azt vettem észre, hogy L-t nézem,
ahogy hülyéskedik Sung Jong-al. Annyira szokatlanul nézett ki, és bele telt egy pillanatba,
míg rá jövök, hogy miért. Olyan barátságosnak, jókedvűnek, és természetesnek tűnt. Nem úgy
mint mikor velem van, mert akkor olyan rideg, kimért, és távolság tartó. Mindig olyan
hidegen néz rám, hogy attól félek, hogy egyszer szó szerint meg fogok fagyni. Egy igazi
jégherceg, akiért megmagyarázhatatlanul vonzódom. Összeszedtem minden bátorságomat, és
lesétáltam a lépcsőn.
– Sziasztok. – köszöntem, miközben oda villantottam nekik a legszebb mosolyomat. Három
tag kapásból felkelt az asztaltól és elindultak felém.
– Szia, Sung Jong vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
– Naomi vagyok, és én is örvendek. – kezet ráztunk. Sung Jong a csapat maknae-je
(legfiatalabb tag), és erősen látszik is rajta. Az arca kicsit lányos, de nem annyira, hogy ne
lehessen meg különböztetni egy lánytól. Nagyon barátságos, és nagyon könnyen össze lehet
vele barátkozni. Habár közte és Sung Gyu között nem túl fényes a kapcsolat. Nagy szemei,
barna haja, és formás ajka van.
Arrább állt, hogy a másik két tag is üdvözölhessen.
– Szia. Sung Gyu vagyok. Remélem, hogy jól fogod magadat érezni nálunk.
– Szia, Naomi vagyok, és egészen biztos, hogy jól fogom érezni magamat. – megrázta a
kezemet. Sung Gyu-n sokat lehet nevetni, mert minden apróságon felhúzza magát, és nem
igen bír veszíteni, de ezektől eltekintve nagyon jó fej. Vöröses barnás színű a haja, a szemei
nagyon kicsik, és maga az arca egy kis hörcsögére emlékeztet. Ő a csapat leader-je
(legidősebb tag), és neki van a legjobb hangja a bandába.
Barátságosan rám mosolygott, majd vissza ment az asztalhoz.
– Hát már csak én maradtam. Dong Woo vagyok, és remélem, hogy ebben a három évben
nem kérsz főzési tippeket a nagybátyádtól. – felnevettem.
– Szia, Naomi vagyok, és őszintén előbb iratkoznék be egy főző tanfolyamra, mint hogy
tanácsot kérjek Young Ho-tól. – vele is kezet fogtam, miközben el nevette magát. Dong Woo
nagyon egyéni, de rendkívül vicces. Szereti ugratni a többieket. Nagy szemei, hosszúkás arca,
és kiálló fogai vannak. Hoya-val ők a rapperek és ők tudnak a legjobban táncolni.
– Ezt hallottam ám Naomi. – válaszolta tettetett sértődéssel Young Ho. Le ültem az asztalhoz,
Woo Hyun és Hoya közé és közben bocsánat kérően néztem a nagybátyámra.
– Ne haragudj, de szerintem te magad is előbb iratnál be egy tanfolyamra, mint hogy neked
keljen segíteni nekem. – felnevettek.
– Milyen igazad van.
– A témára visszatérve tehát akkor mit csináljunk? – szakított félbe minket L.
– Hát nem tudunk mit csinálni, felveszünk egy másikat. – kérdőn néztem Hoya-ra.
– Fel mondott a bejárónőnk, és most bajban vagyunk, mert nincs ki mosson és takarítson ránk.
– Miért mondott fel?
– Azért mert túl nagy a ház, és sokan vagyunk. Nem bírta már az idegei ezt. – mondta Woo
Hyun, mire Sung Yeol, és Hoya felnevettek.
– Jó lenne ha csak ennyi lenne az egész. – mondta mosolyogva Sung Jong. – A teljes igazság,
hogy tényleg sok volt neki már ez az egész, de Woo Hyun rá tetézett. Megkérte, hogy
takarítsa ki a szobájukat, és mikor bement szegény nő, két óra múlva szinte sírva jött ki, és a
vicc benne, hogy nem végzett a takarítással. Mikor hazament, utána felhívott minket, és azt
mondta, hogy nem vállalja tovább, mert amit csinálnia kell az már meghaladja a hatáskörét.
Szerinted, hogy nézhetett ki az a szoba? – felnevettek a srácok.
– Azért nem olyan vészesen koszos. – kérte ki magának Woo Hyun.
– Mert a takarítónő már nagyjából megcsinálta.
– A lényeg, hogy most segítünk Woo Hyun-nak valami vacsorát össze dobni. Így csapatokra
osztjuk a munkát. – mondta vidáman Young Ho, mire Dong Woo felszisszent.
– Inkább rendeljünk valamit. – Young Ho kérdőn nézett Dong Woo-ra
– Mi a baj Dong Woo? Tán nem ízlett amit csináltam? – Dong Woo fel húzta az orrát.
– Ugye erre a kérdésedre nem kérsz választ? Nekem nincs bajom, ha mi főzünk valamit, csak
annyi a kérésem, hogy ne te legyél a fő szakács hanem L, vagy Woo Hyun. – a név hallatára
görcsbe ugrott a gyomrom.
– Tényleg L már nagyon régen főzött, és szeret is. – mondta helyeslőn Sung Yeol.
– Oké, legyen. – mondta megadóan a nagybátyám. – L elvállalod, hogy te legyél a főszakács?
– Naná! – mondta mosolyogva, és látszólag, megpróbálta elfelejteni, hogy ott vagyok.
– Akkor kezdjünk is neki.
– Először beszéljük meg hogy mit csináljunk. – mondta Woo Hyun.
– Azt tényleg nem ártana le tisztázni.
– Valami olyan félét kéne amit Woo Hyun is megehet. – szögezte le Sun Jong.
– Tényleg. Neked vigyázni kell a gyomrodra, mert nagyon érzékeny. – mondta Sung Gyu,
mire Woo Hyun némán bólintott.
– Mit szólnátok ha Lasagne lenne? – vetette fel Hoya.
– Rendben… Akkor lássunk is neki.
Mindannyian kikaptuk a saját feladatainkat, és három órán belül készen is lettünk.
Megtálaltunk, és le ültünk vacsorázni. Nagyon jól, és gyorsan telt az idő. Vacsora után
felmentem a szobámba, és átöltöztem pizsamába. Elő vettem a tankönyveimet, de nem bírtam
sokat tanulni. Le-föl mászkáltam a szobába, és vártam a kilenc órát, de negyed tízkor nem
bírtam tovább, így fogtam a telefonomat, és lementem a konyhába. Még jó hogy ilyen nagy
üveg ablakok vannak, és be engedik a város fényét, különben már rég le zuhantam volna a
lépcsőről, sőt még így is meg-megbotlottam. Kivettem a hűtőből a tejet, és kerestem egy
poharat. Szép lassan megittam az első pohárral, és közben azon agyaltam, hogy Katy már
biztos a műtőben fekszik és a poklok poklát éli át, még akkor is ha el van altatva.
Legszívesebben ki öntöttem volna magamból az összes nyomasztó gondolatot, és egy részről
bántam, hogy most Sara nincs itt velem, de tudtam, hogy Katynek nagyobb szüksége van rá.
– Mit settenkedsz itt mint egy betörő? Kapcsolj villanyt. – össze rezzentem, mikor L
felkapcsolta a villanyt, és velem szembe le ült az asztalhoz.
– Egy, nem settenkedem, csak halk vagyok, hogy a többiek ne keljenek fel, kettő, minek
kapcsoljak villanyt amikor csak egy pohár tejért jöttem le?
– Egy pohár tejet meg lehet inni fél perc alatt, de te már vagy öt perce itt vagy.
– Csak elgondolkodtam. – L fürkésző tekintettel nézett rám.
– Te gondolkodtál? Mégis micsodán?
– Semmi közöd hozzá. – le pillantottam a telefonomra, és L követte a tekintetemet.
– Nyilván valami fontos hívást vársz. Még hozzá a kórházból, hogy megtudjad, hogy
sikeresen megműtötték-e a barátnődet. Jól mondom? – döbbenten néztem rá, majd meg
köszörültem a torkomat és válaszoltam neki.
– Igen, de te ezt honnan tudod? – L megvonta a vállát.
– Hallottam, hogy mikor délután felvetted a telefont, megkérdezted, hogy mikor fogják
műteni. Nyilván a barátnődet.
– Ne üsd az orrodat mások dolgába. – L halványan elmosolyodott, amitől én majdnem
lefordultam a székről.
– Miért műtik? – belenéztem a szemébe, de nem tudtam semmiféle érzést ki venni belőle, sőt
ugyanolyan hűvös volt a tekintete, mint máskor, és ez nagyon fel bosszantott, de valami oknál
fogva mégis válaszoltam neki.
– A keze három helyen eltört, és csak műtéttel lehet, rendbe hozni. – meredtem magam elé, és
egy pillanatra elfelejtettem, hogy kivel beszélek mert ki öntöttem minden aggodalmamat ami
csak nyomta a szívemet. – de nagyon félek, mert mi van ha az operáció alatt le áll a szíve,
vagy ha túl sok altató anyagot adnak neki, és örökre aludni fog, vagy le kell vágni a kezét,
mert rosszul csinálták a műtétet, vagy ha túl kevés altató anyagot adnak be neki akkor fel fog
kelni, és nyilván akkora lesz a fájdalma, hogy meg fog őrülni. – a szavak úgy jöttek belőlem,
mintha teljesen megnyitottak volna egy csapot. Mikor már ki adtam magamból az összes
félelmemet, és aggodalmamat, akkor tudatosult bennem igazán, hogy kinek is öntöttem ki a
szívem baját. L elmosolyodott.
– Őszintén meg mondom, hogy a te barátnőd már akkor őrült volt, mikor veled kezdett el
barátkozni, szóval ettől nem kell tartanod, hogy meg fog őrülni, és igen, nyilván az orvosok
akik műtik azok csak portás bácsik akiknek nincsenek tapasztalataik, és nem tanultak kilenc
évet a legjobb egyetemeken. – hirtelen el szállt az összes aggodalmam, és düh váltotta fel.
– Te egy... tapintatlan... bunkó vagy. Nem értem, hogy a többiek hogyan bírják elviselni a
jelenlétedet. – mérgemben felvettem a telefonomat, és elindultam a szobámba. Le feküdtem
az ágyra, és tovább vártam. Ennyit arról, hogy a tej megnyugtat. Nagyon nehezen, de sikerült
elaludnom. A telefonom csengőhangjára ébredtem fel. Reflexszerűen felkaptam az ágyról, és
bele szóltam.
– Haló?
– Jó reggelt. Sara vagyok. – a jó reggelt szóra össze rezzentem. Ki pillantottam az ablakon, és
meglepetten láttam, hogy már kezd ki világosodni.
– Mi történt? Miért nem hívtál előbb?
– Azért mert nem akartalak már késő este zavarni.
– De meg ígérted, hogy amint lesz valami akkor szólni fogsz. – fortyantam fel.
– Igen tudom. – hagyta rám. – A lényeg, hogy sikeresen megműtötték Katyt, és már fel is
ébredt. A másik jó hír, hogy lehet látogatni.
– Tényleg? – csillant fel a szemem. – Akkor már is készülődök. Szia. – kinyomtam a
telefonomat, és a lehető leggyorsabban fel öltöztem, majd le szaladtam a konyhába, ahol
Young Ho, és Sung Jong reggeliztek.
– Hát te? Ilyen korai vagy ma? – kérdezte meglepve a nagybátyám.
– Igen, az egyik barátnőmhöz megyek látogatóba, és csak késő délután érek haza. Sziasztok. –
azzal kirontottam az épületből, és rohanva elindultam a kórház fele. Tíz perc alatt oda is
értem, és be rontottam a fő bejáraton. A betegek, és orvosok ijedten mértek végig. Oda
törtettem a recepciós pulthoz, és lihegve megálltam előtte.
– Jó reggelt. – mondtam a lehető legnyugodtabban. A nővér aki a pult mögött állt elkerekedett
szemmel nézett rám.
– Segíthetek valamiben? – nagyot bólintottam.
– Kathrine Lewis-t keresem. Melyik szobába fekszik? – a nővér a számítógépébe pötyögött
valamit.
– Negyedik emelet, 388-as szoba.
– Köszönöm. – azzal ismét futásnak eredve elindultam a lépcsőn. Mindig is viszolyogtam a
liftektől, így nem érdekelt, hogy túlságosan elfáradok. Vállaltam ezt a következményt. Nagy
nehezen, de fel értem a negyedikre, és rögtön balra ott is volt a 388-as szoba, és a szám alatt
Katy neve volt feltüntetve. Benyitottam, és ott találtam Sarat és Katyt ahogy szép csendben
nevetgélnek.
– Szia Naomi. – köszönt mosolyogva Katy. Jó volt látni, hogy most már jobban van. Habár
elégé be esett volt az arca, és sötét karikák voltak a szeme alatt, de tudtam, hogy kis idő múlva
olyan lesz mint régen. Lihegve, becsuktam az ajtót, és felfeküdtem Katy mellé.
– Mit csináltál magaddal, te szerencsétlen? – próbáltam a lehető leglazábban kezelni a dolgot,
miközben jó kényelmesen el helyezkedtem mellette.
– Naomi. Kelj fel, mert a nővérek szólni fognak. – pirított rám Sara.
– Mi az hogy kelljek fel? Nem látod, hogy mennyire megviselt ez a lépcsőzés?
– Ez hiányzott nekem. Együtt a kis csapat. – mondta mosolyogva Katy.
– Naomi amint ideér fel borítja az egész kórház házirendjét. – mondta Sara.
– De, ezért szeretjük. Nem?
– De. – mondta Sara mosolyogva. – Tényleg, milyen a nagybátyád, és hol laktok? – egy
pillanatra elszorult a szívem, hogy hazudnom kell, de nem tehettem mást. Ezt választottam, és
már nem hátrálhattam meg.
– Egész jó fej, és itt lakunk Seocho negyedben.
– Ez nagyon részletes le írás volt, mit ne mondjak. – fortyant fel Sara.
– Most miért? Mit akarsz még hallani?
– Hát nem is tudom… Egy kis pontosabb leírást a nagybátyádról és a házról.
– Nagyon jó képű, és gazdag. Van egy szép nagy háza.
– És mi a házatok címe? – szinte már vártam ezt a kérdést, és ettől a pillanattól kezdve,
mondhatom el azt, hogy be csaptam, és csúnyán hazudoztam a legjobb barátnőimnek.
– Tudjátok a nagybátyám eléggé paranoiás, és nem szereti ha elárulom a címünket. – Sara
értetlenkedve meredt rám.
– És ez az ember jó fej?
– Persze hogy az, csak meg kell szokni. – nagy nehezen, de sikerült elérnem, hogy a lányok
ne kérdezősködjenek tovább. Egész nap ott voltunk, és este öt óra fele el köszöntünk Katytől
és elindultunk haza.
– Akkor holnap majd találkozunk. – mondta Vivi.
– Rendben. Szia. – Mikor haza értem nem volt otthon senki. Az asztalon egy cetlit találtam
amin ez állt: „Próbán vagyunk, és utána koncertünk lesz. Kaját találsz a hűtőbe, ha éhes vagy!
Hoya :)” Ettem egy pár falatot, és utána felmentem a szobámba meg tanulni. Amikor
pakoltam ki a táskámból akkor vettem csak észre, hogy még nem írattam alá a félévi
versenyre a jelentkező papírt.
Mikor végeztem elmentem le fürödni, és utána meg lefeküdtem aludni. Nagyon jót
szunyókáltam.
Reggel már korán felkeltem, és elkészültem. Le mentem iskolatáskástól mindenestől a
konyhába, ahol Young Ho és Woo Hyun valami reggelit próbáltak össze hozni.
– Jó reggelt Naomi. – köszönt vidáman Woo Hyun.
– Jó reggelt.
– Gyere ülj le és egyél valamit, mielőtt még el mész. – le ültem az asztalhoz, és ettem egy kis
sushit. Mikor be fejeztem a reggelit akkor jutott eszembe, hogy a jelentkezési lap még nincs
alá íratva, így ki kaptam a táskámból, és Young Ho elé raktam.
– Alá írnád légy szíves? Ez a jelentkezési lap a félévi versenyemhez.
– Persze, hogy alá írom, csak adj egy tollat. – előkerestem a táskámból egy tollat és oda adtam
neki. Olyan művészien, és gyorsan írta alá, hogy lehetett látni, hogy van tapasztalata a
dedikálásba. Elraktam a táskámba a lapot és a tollat, majd szép lassan felvettem a dzsekimet,
és a sálamat. Elköszöntem tőlük, és kiléptem a reggeli hideg levegőre. Útközben azon
agyaltam, hogy mintha egy egész év telt volna el, mikor utoljára suliba mentem, pedig csak
egy hétvége volt. Egy hosszú, és tartalmas hétvége. Az iskola előtt össze futottam Saraval, és
együtt mentünk tovább.
– Samantha be telefonált az iskolába, hogy mi történt Katyvel, és hogy egy darabig nem fog
jönni iskolába. – újságolta Sara. – Kíváncsi vagyok, hogy Jin Kil Kang tanár úr tesz-e valami
-féle megjegyzést.
– Próbálja csak meg. Majd ki osztom a fejét akkor. – fortyantam fel.
– Úgy is te fogod majd meg szívni.
– Az egy dolog. A véleményemet akkor is el fogom mondani.
– Hát ha ennyire hiányzik még egy szertár takarítása akkor hajrá. – elfintorodtam.
– Csajok! Várjatok egy picit, légy szíves. – felkaptuk a fejünket, és Shi Ji Na tanárnőt
pillantottuk meg, ahogy felénk rohan.
– Jó reggelt tanár nő. Valami baj van?
– Hát… nem tudom, hogy neked ez mennyire lesz baj. Remélem egyáltalán. – nem mertem rá
kérdezni, hogy mi az a baj. – Első sorban itt van a jelentkezési lapod?
– Igen.
– Alá is van íratva?
– Igen. – elővettem a táskámból, és odaadtam neki. Megnézte az alá írást és elmosolyodott.
– Látom, hogy már a nagybátyádnál vagy. – elkerekedett szemmel néztem rá, hogy ő ezt
honnan tudja. – Pénteken be telefonált az iskolába, és velem szeretett volna beszélni, de
amúgy mi már régebb óta ismerjük egymást, és tudom, hogy kicsoda ő. – nem tudtam mit
mondani, és csak reménykedtem, hogy a tanárnő nem fogja elszólni magát Sara előtt. Pedig
legszívesebben ki faggattam volna, hogy honnan ismeri Young Ho-t. – De a lényeg, hogy
tényleg baj van.
– Micsoda? – kérdezte helyettem Sara.
– A versenyről van szó.
– Még pedig? – kérdeztem most már én is sürgetve.
– Előrébb hozták. – mondta feszülten a tanárnő. Nagyot nyeltem.
– Mennyire?
– Két hét múlva hétfőn rendezik meg, fél négykor. – teljesen meg merevedtem.
– Két hét? Két hét alatt keressek egy zenét, és tanuljak meg rá egy koreográfiát?
– Ez még nem minden. Ki találták, hogy idén két táncnak vagy éneknek kell lenni, mert ha be
kerülsz a döntőbe akkor nem adhatod elő ugyanazt a táncot, és ami a rá adás, hogy a tanárok,
csak az egyik táncodban segíthetnek össze hozni egy koreográfiát, a másikat neked kell
teljesen egyedül.
– És maga szerint én ezt meg bírom csinálni? – kérdeztem elhalt hangon.
– Persze, hogy meg bírod csinálni. Mi itt vagyunk, és mindenben támogatni fogunk.
– Rendben. Bele kezdek. – vettem egy nagy levegőt, és belevágtam egy óriási őrültségbe.