Már fél hatkor felkeltem, és rendbe szedtem magamat, de úgy éreztem mintha le sem feküdtem
volna, lehet hogy az a másfél óra alvás kevés volt. A konyhába már mindenki kint volt,és néma
csendbe figyeltük ahogy apa össze pakol. Majd a szívem hasadt meg a tudattól, hogy három évig
apa nélkül leszek, és éreztem, hogy a gombóc megint megnő a torkomban, de igyekeztem erősnek
mutatni magamat. Anya csomagolt neki útra egy kis edénybe rizst, és tojás tekercset. Leültünk az
asztalhoz, hogy reggelizzünk, de mindannyian csak kotorásztuk a tányérjainkba az ételt.
- Gyerekek. - törte meg apa a csendet. - Nyilván már ti is elgondolkodtatok az este folyamán, hogy
így mi lesz a ház hitellel? Hogy anyátoknak dupla annyit kéne dolgoznia, hogy bírjuk törleszteni a
részleteket. Azonban én ezt nem fogom hagyni, hogy anyátok megszakadjon. - ezen valóban
gondolkodtam már én is, de túlságosan zsibbadt volt az agyam, hogy bármi ésszerű megoldást ki
találjak.
- És akkor mit fogsz tenni?
- Apátokkal tegnap délután felkerestük Lee Young Ho-t. - a név iszonyat ismerős volt, de nem
ugrott be honnan.
- Kit? - kérdeztem értetlenül.
- Apátok öccsét. Azonnal ki akarta fizetni a ház hitelét, amikor megtudta, hogy mi történik velünk,
azonban nem fogadtuk el, mert soha az életbe nem tudnánk vissza fizetni neki.
- Akkor mi értelme volt, hogy felkerestétek?
- Azért kerestük fel első sorban, hogy kölcsön kérjünk annyit, hogy el tudjunk utazni Busanba a
nővéremhez, és hogy új életet kezdjünk. Sokkal jobb munka lehetőséget kaptam ott, és jóval többet
keresnék ott mint itt. Össze tudnánk szedni magunkat egy kicsit anyagilag majd mikor letelik a
három év akkor vissza jöhetnénk Szöulba. - ami sok az sok, és ez már mindent felülmúlt. Hogy
költözzünk el? Hagyjuk itt a barátainkat, az álmainkat, az egész életünket, és kezdjünk egy új
életet? Akár mennyire is fájt, és rosszul esett, tudtam, hogy nincs más lehetőség, és hogy ez az
utolsó amihez anyuék nyúlnának, így kénytelen voltam beletörődni, mégis belül dühöngtem. Nem
anyára, meg apára, hanem arra, hogy miért velünk szúr ki ennyire az élet? Korea másik felén
található Busan, így még csak nem is látogathatnám a barátaimat.
- Elköltözünk? Tényleg? - Lee Kwan ezt úgy kérdezte, mintha már alig várná.
- Igen kicsim, de ez még nem minden. Számomra a rosszabbik, és kellemetlenebb rész még csak
most jön. - legszívesebben befogtam volna a fülemet,és hangosan énekeltem volna, hogy ne kelljen
hallani azt amit anya mond. - A másik ok amiért felkerestük a nagybátyátokat, az hogy...- anya
becsukta a szemét, nagy levegőt vett, majd folytatta. - Naomit fogadja magához, amíg mi Busanba
vagyunk. - erre a mondatra nem tudtam mit reagálni, talán azért mert nem fogtam fel, hogy mit is
mondott valójában.
- Tessék?
- Kicsim félre ne érts! Nem azért nem viszlek el mert nem akarlak, hanem azért mert neked ez így
jobb. Hidd el nekem.
- Anya. Hogy lenne már nekem ez jobb?! Évekig el akarsz szakítani magadtól? Nem elég, hogy az
apukámat elveszítem három évig, még titeket is? Ez nekem nem jobb. - anya szemében könnyek
gyülekeztek, és remegő hangon szólalt meg.
- Szívem, tudod, hogy mi minden történhet három év alatt?
- Nem érdekel. - igazából tisztábba voltam vele, de nem akartam gondolni rá.
- Dehogynem. Nagyon is érdekel. Azért nem viszlek el Busanba, hogy meg tudjad valósítani az
álmodat. Tudjuk, hogy mekkora tehetséged van, és én ezt nem fogom hagyni, hogy csak úgy eldobd
magadtól. Mire le telik az a pár év, mi vissza jövünk, és te addigra már a Kirin művészeti főiskolába
leszel, és a debütálásodért fogsz harcolni. Nehéz lesz, mert minden út nehéz, de sikerülni fog, ha
kitartó maradsz, és nem nézel soha hátra. Hidd el, hogy az én szívem is meghasad, hogy itt kell
hagynom téged, de tudom, hogy nem fogom megbánni, hogy így döntöttem. Mellesleg a legjobb
emberre bízunk téged. Már nagyon régóta szeretne veled személyesen találkozni, és nagyon örült
mikor megtudta, hogy rá szeretnénk bízni téged. Egyből rá bólintott.
- De anya...
- Kérlek Naomi! Ne nehezítsd meg még jobban ezt az egészet. Minden héten fel foglak hívni, és
ünnepekkor eljöhetsz hozzánk. Nem kell tartanod semmitől sem kicsim. - maradni akartam, mert
persze, hogy nem szerettem volna itt hagyni az álmomat, a barátaimat, de úgy ha anyáék is
maradnak.
- Jövőhét szombat délelőtt jön érted Lee Young Ho, de nekünk csütörtökre szól a repülőjegyünk. Ez
volt a leghamarabbi járat amin volt két üres hely, így lefoglaltuk őket. - némán bólintottam.
- Lassan indulnom kell. - mondta apa. - Naomi, kérlek ne haragudj ránk. Majd később rá fogsz
jönni, hogy helyesen döntöttünk.
- Nem haragszom. - rátok. Gondoltam hozzá, mert az hogy ilyen kényszer helyzetbe kerültünk az
nem a szüleim hibája volt. Apa lassan felkelt, és anya pedig meg fogta apa bőröndjeit.
- Szeretlek kicsim, és légy ügyes. Bízok benned. - súgta a fülembe apa miközben átölelt.
- Én is szeretlek apa... - nem bírtam tovább mondani mert elcsuklott a hangom. Szorosan átöleltem,
és magamba szívtam az illatát. Búcsúzóul egy hatalmas puszit adott a homlokomra. Majd átölelte
Lee Kwant is, és hozzá tette, hogy ha lehet akkor kímélje anya idegrendszerét. Lassan felhúzta a
bakancsát, az egyik bőröndöt el vette anyától és kilépett a házból.
- Gyerekek, ne várjatok, mert bekísérem apátokat a városba. - azzal anya is elment apa után. Halkan
elkezdtem szipogni, mert nekem ez már nagyon sok volt. Az öcsém oda jött hozzám és átölelt, majd
mikor már összeszedtem magamat, felkeltem, és elmosogattam, addig Lee Kwan a háziját írta az
asztalánál. Mikor végeztem a mosogatással kihoztam a táskámat és én is elkezdtem tanulni, mert
előtte való nap, ki se nyitottam a könyveimet.
- Naomi. Idő van. Menjél, mert le késed a buszt. - figyelmeztetett az öcsém. Teljesen belemerültem
a tanulásba, így nem figyeltem az időt. Gyors be dobáltam a táskámba a könyveket, és már húztam
is a cipőm. Ahogy kiléptem el kezdett szitálni az eső. Elindultam a buszmegálló felé, de most
mindent olyan szürkének, és magányosnak láttam, pedig valójában semmi sem változott. Mire oda
értem már jött is a busz, amin kellemes meleg volt. Miközben helyet foglaltam a buszon felmerült
bennem, hogy mi lenne ha kihagynám a mai napot a suliból, mert annyira nem volt kedvem
semmihez sem, de nem tehettem, mert ma bent akartam maradni gyakorolni a táncversenyre, így
mikor megérkeztünk kelletlenül le szálltam a buszról, és elindultam az iskola fele, és nem érdekelt,
hogy késésben voltam. Mire a kis utcához értem az eső el kezdett szakadni. Pillanatok alatt bőrömig
áztam, de még ez sem vett rá, hogy siessek. Az osztályunk előtt nagy levegőt vettem és benyitottam.
Ma Jae Wook tanár úrral volt óránk, a harmincötödik életévében járhat, és nagyon jóképű. Van egy
felesége és két kisfia. Ő tartotta az angol órákat. Shi Ji Na tanárnő után ő volt a második tanár akit
nagyon szerettem. Mindig kedves, barátságos, és jókor mond jó dolgokat.
- Te jó ég. Hát veled meg mi történt? - kérdezte meglepetten, miközben végig mért. El sem mertem
képzelni, hogy hogyan nézhettem ki.
- Semmi, csak eláztam. Elnézést a késésért. Le késtem a buszomat. - találtam ki valamilyen indokot.
- Én nem haragszom, de a naplóba muszáj hogy be írjalak.
- Tudom. - kedvtelenül le ültem Sara és Katy közé. A lányok megilletődve néztek rám. Óra végén
felkeltem és kisétáltam a teremből. Egyszerűen nem bírtam egy helybe maradni. Mikor már a
negyedik óra után is kimentem a lányok utánam jöttek.
- Naomi! Mi a baj? Történt valami?
- Nem semmi, csak nem érzem jól magamat. - és ezzel nem is hazudtam. Leültem az egyik
lépcsőfokra, és magam elég meredtem.
- Fáj valamid? - nem válaszoltam.
- Elrontottad a gyomrodat valamivel? - ismét nem válaszoltam. Nem akartam, hogy tudják, hogy
milyen szánalmas helyzetbe kerültem. Féltem, hogy ők ezt nem értenék meg, mert őnekik mindenük
megvan, itt élnek Seochoban, Szöul egy gazdag negyedében, és mindent megkapnak.
- Vagy talán nem is fáj semmid sem. Talán nem is fizikailag vagy rosszul – mind mindig Saranak
most is igaza volt.
- Hmm? Nincs semmi lelki bajom. Nyugi.
- Én nem lelki bajra hanem fiú bajra gondoltam. - hát Sara is emberből van, így ő is tévedhet
egyszer-kétszer.
- Mi van? Azt hiszitek, hogy egy fiú miatt vagyok ilyen? - a csajok a „Miért? Nem?” fejet vágták. -
Hé nem vagyok szerelmes, és nincs semmiféle fiú. Egy fiú miatt hogy lehetne már szomorú az
ember?
- Aigoo! Látszik, hogy te még nem tudod, hogy milyen az az igaz szerelem. Hogy mondhatsz olyat,
hogy egy fiú miatt nem lehet szomorú egy lány? Egy lány szinte csak akkor szomorú hogy ha egy
fiú megbántja. - mondta sokat mondó arccal Katy.
- Nem éri meg szomorkodni, egy srác miatt, és igen ezt a filmekből és a doramakból vettem, mert
én még egyszer sem voltam szerelmes. - tettem hozzá gyorsan mielőtt valamelyikük belém kötött
volna.
- Ne aggódj, előbb utóbb eljön a te herceged is fehér lovon, csak győzzed kivárni, és akkor
megtudod, hogy a szerelem milyen fájó is tud lenni,és hogy erősen meg kell küzdeni érte. -
merengett Sara mint ha ő már átesett volna párszor ilyenen. - De ha nem srác baj van akkor mi?
Naomi nekünk mindent elmondhatsz. - felkeltem, és elindultam vissza az osztályba.
- Figyelsz te ránk egyáltalán? Tudni szeretnénk, hogy mi történt a bolondos barátnőnkkel. - ügyet
sem vetve sétáltam volna tovább, de Katy elkapta a karom és megállított. - Tudtommal a legjobb
barátnők vagyunk, és megesküdtünk egymásnak, hogy nem titkolózunk hármunk között. Tehát
kapsz három másodpercet, hogy elkezd mondani ami bántja a lelkedet. Egy... Kettő... Három... -
még mindig nem válaszoltam.
- Esküszöm, hogy reménytelen vagy. Miért ne tudod elmondni nekünk, hogy mi bánt? - kérdezte
Sara, és itt eldurrant az agyam.
- Tényleg tudni akarjátok? Jó! Legyen! A szüleim tegnap este be jelentették, hogy apát be hívták a
hadseregbe, és hogy már ma le kell neki jelentkezni. Ma reggel meg az közölték, hogy anya és Lee
Kwan, Busanba mennek addig amíg apa a katonaságnál van, és engem meg itt hagynak a
nagybátyámnak, akit soha életemben nem láttam, de majd úgy is megismerkedünk abba a három
évbe amit nála fogok tölteni. Tudni akartok még valamit? - a két lány döbbent arccal meredt rám.
- Naomi, ha bármiben tudunk segíteni akkor csak szólj. Mi itt vagyunk. - mondta Sara.
- Tudom, de ide még ti is kevesek vagytok. Apa már elment. - a két lány szó nélkül oda jött hozzám
és szorosan átöleltek. Igyekeztem vissza tartani a könnyeimet, de nem bírtam. Vissza mentünk a
terembe, és vártam a drága matek órát. Jin Kil Kang tanár úr be tartotta a szavát, és tényleg
megíratta a dolgozatot azokkal akik előző órán aludtak. Az első lapot rögtön nekem adta. Én meg
persze üresen adtam neki vissza, mert képtelen voltam a tanulásra összepontosítani. Az órák után
elköszöntem a lányoktól, és le mentem a próba terembe. Hatalmas tágas terem, ahova be van
szerelve egy laptop, és onnan lehet be rakni a zenét. Tíz hifi hangfal van csatlakoztatva a laptophoz,
és brutális milyen hangosan szól. Az egyik falat teljes mértékben egy hatalmas tükör fedi. Skrillex
egyik zenéjét ki választottam, és arra próbáltam ritmusra valami koreográfiát kitalálni, de annyira
sikerült mint a matek dolgozatom. Amint be láttam, hogy ez a mai nap reménytelen, és nem fogok
ma semmi jót össze hozni még a táncból sem akkor fogtam magam és haza mentem. Anya és az
öcsém már otthon voltak.
Az elkövetkező napok ugyanolyan fásultak voltak. A hétvégén otthon voltam anyuékkal, és
megnéztük a szokásos doramainkat. Hétfőn nem volt kedvem semmihez sem. Még a lányok sem
bírtak felvidítani semmivel, és az idő is szomorkodott velem, mert egyfolytában esett. A kedd és a
szerda lassan, de elröppent. Csütörtök reggel már korán felkeltünk, mert anyáék repülője fél tízkor
indult Busanba, ahova én elkísértem őket, és onnan mentem iskolába.
- Kisfiam készen vagy már? Mindent elraktál? - aggodalmaskodott anya, miközben Lee Kwan a
fürdőszobába készülődött.
- Igen! Készen vagyok, és indulhatunk is. - mindannyian felöltöztünk, és elindultunk a megálló fele.
Az idő egy kicsit jobbra fordult, és vele a hangulatom is. A napokban azon gondolkodtam, hogy
nincs értelme szomorkodni, hisz előbb vagy utóbb, de le fog járni az a három év, és megfogadtam
magamnak, hogy be jutok a Kirin művészeti főiskolába, és megmutatom anyáéknak, hogy nem
hiába hagytak itt. Felszálltunk a buszra ami egyenesen a reptérre vitt minket. Az út hosszú és
unalmas volt. Mikor leszálltunk, rögtön elindultunk a reptér felé. Anya nem akarta, hogy be
kísérjem őket, mert szerinte elkeveredtem volna, így kint búcsúztunk el egymástól.
- Ha bármi van, csak hívj fel. Rendben? És kérlek bizalommal fordulj a nagybátyád felé. Nagyon
aranyos, és biztos segít majd neked bármiben. Na, gyere ide szívem. - szorosan magamhoz
szorítottam anyát. - Nagyon szeretlek Naomi. Ígérd meg hogy vigyázol magadra, és egyél
rendszeresen. Oké?
- Oké... - elcsuklott a hangom. Nem bírtam tartani magamat. Eleredtek a könnyeim.
- Most én jövök. - kérte ki magának Lee Kwan. Odamentem hozzá és úgy átöleltem, hogy alig
kapott levegőt. Majd miután elengedtem rögtön elkezdett levegő után kapkodni.
- Kicsim. - szólt anya gyengéden. - Adok egy tanácsot. Miközben azon leszel, hogy megvalósítsd az
álmodat ne felejts el szerelmesnek lenni, mert annál szebb dolog nincs. - nem értettem, hogy miről
beszél, mert Sara szerint a szerelem minden csak nem szép.
- Anya, ne kezd már te is. Jól vagyok így. - anya elnevette magát.
- Én is ezt mondtam, addig amíg apáddal nem találkoztam..
- Nem hiszem, hogy én olyan egykönnyen szerelembe fogok esni. Nem vagyok az a fajta.
- Nem kell olyannak lenned, hogy minden héten más fiút szeress, hanem egyet, de azt életed végéig.
Ez az igaz szerelem. - odajött hozzám és adott egy nagy puszit. - Az élet nem élet szerelem nélkül. -
súgta a fülembe.
- Anya idő van. - jelentette ki Lee Kwan. Még egy futó puszit adtam mindkettőjüknek, és néztem,
ahogy elnyeli őket a hatalmas épület. Majd mikor már végleg eltűntek a szemem elől akkor le
töröltem a könnyeimet és elindultam a buszmegálló fele. Tizenegyre már oda is értem a Shinwa
gimibe. Pont óra volt, így bekopogtam, és nagy meglepetésemre Jin Kil Kang tanár úr volt bent.
- Mondja meg kedves Naomi maga ezt direkt csinálja velem?
- Micsodát?
- Hiú ábrándokat kelt bennem, hogy nem találkozunk, aztán fogja magát és megjelenik az óra
közepén. Most meg is várta, hogy megműtsék azt az ahjummat a kórházba, és utána mentek el
fagyizni?
- Nem. Nem mentem el vele fagyizni, mert nem akartam többet késni. - a tanár feje elvörösödött a
dühtől, halk kuncogás hallatszott az osztályba.
- Úgy látszik, hogy egy szertár nem lesz elég magának. - mondta fogát csikorgatva, nekem pedig az
összes idegszálam megfeszült a tudattól, hogy esetleg, még egy szertárral többet kell takarítanom.
- Ne kapja fel a vizet tanár úr. Maga kezdte a kötekedést, és mellesleg van igazolásom a késésemről.
- elővettem a táskámból az igazolást amit anya írt előző este, hogy családi okok miatt mulasztok pár
órát, és oda raktam az asztalra. A tanár savanyúan ránézett és valamit írt a naplóba.
- Üljön le. - elégedetten elmosolyodtam, és leültem a helyemre. Óra végén Sara izgatottan oda
fordult hozzám
- Örülök, hogy vissza nyerted nagyjából az életkedvedet.
- Igen. Eldöntöttem, hogy nem fogok szomorkodni három éven keresztül.
- Nem is vallna rád. Szóval ugye nem felejtettétek el a holnapi napot?
- Viccelsz? Egy ilyen napot, hogy lehetne már elfelejteni? - kérdezte Katy.
- Csajok! Én nem tudok holnap elmenni. - mondtam szomorúan.
- Tessék? Miért?
- Mert szombat reggel jön értem a nagybátyám, és nem tudnák Saraéknal aludni.
- Megoldjuk. Haza viszünk kocsival a koncert végén. Úgy jó? - ajánlotta fel Sara.
- Hát ha anyudéknak nem probléma. - tényleg szerettem volna elmenni, mert jól jött volna egy kis
szórakozás.
- Dehogy probléma. - azzal ismét elkezdtünk ábrándozni a koncertről. Iskola végén, én bent
maradtam, hogy takarítsam a szertárat. Miközben elindultam a szertár fele az egyik osztály társam,
Shi Min Hee állított meg. Köztudott tény volt, hogy utáljuk egymást, mert versenytársak voltunk a
táncot és zenét illetve. Min Hee beképzelt, pláza cica, aki fanatikus rajongója az Infinitenek.
- Naomi. Nem hiszed el, hogy milyen koncert jegyeim vannak, és honnan szereztem őket. -
dicsekedte fenn hangon.
- Nem, tényleg nem hiszem el, mert nem is érdekel. - tovább mentem, azzal a reménnyel, hogy
békén hagy, de tévedtem mert utánam jött.
- Na jó akkor elmesélem. Infinite koncert jegyeket kaptam az első sorba, és utána találkozhatok a
srácokkal, és ez még nem minden. Tudod, hogy kitől kaptam a jegyeket? Maga az Infinite
menedzserétől. – úgy csináltam, mintha nem érdekelne miket hord össze.
- Tök jó, de most hagyjál békén, mert dolgom van. - és most még szépen szóltam neki.
- Majd megvesz az irigység, azért csinálod ezt. Majd megmondom a srácoknak, hogy az iskolámba
vannak olyan reménytelen alakok is akik rajonganak értük mint amilyen te vagy.
- Oké. Szia. - mérgébe fogta magát és faképnél hagyott. A szertár előtt, fekete ládát találtam ami tele
volt tisztító szerekkel és rongyokkal. Egy cetli is volt a láda tetején, amin ez állt : Pakoljon majd ki
a ládából, és a szertár melletti mosdóban talál meleg vizet. Jó munkát! Kelletlenül neki láttam a
munkának. Kipakoltam a ládát és hoztam bele forró vizet. Elkezdtem le pakolni az első polcot, és
amelyik tárgyat olyannak láttam azt bele dobtam a hipós forró vízbe azzal a reménnyel, hogy nem
fog felrobbani és lángra kapni semmi. Délután öt óráig megállás nélkül takarítottam, de még az első
polccal sem bírtam végezni. Hulla fáradtan, de haza értem. Olyan üres, és rideg volt a ház, hogy
kezdtem kelletlenül érezni magamat. Lassan elkezdtem az egyik bőröndbe bepakolni, mert másnap
későn érnék haza és nem lenne rá időm. Mikor megtelt az első bőrönd elővettem egy másikat, és azt
is elkezdtem tele pakolni a dolgaimmal. Mire minden egyes kacatomat elcsomagoltam, kimentem a
konyhába és megvacsoráztam, de őszintén szólva nem esett jól az étel, mert túlságosan egyedül
voltam. Mikor elmentem le fürödni akkor éreztem igazán, hogy még a meleg is hiányzik a lakásból.
Folyamatosan rázott a hideg, ezért gyorsan bele bújtam a takarómba, és próbáltam aludni, de nem
bírtam. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de féltem, és a vihar ami közeledett az rá tetézett e
félelmemre. Becsuktam a szememet, és megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehet az ha valaki
szerelmes, de gyorsan elhessegettem a gondolatot mert nem akartam az lenni. Van elég bajom
szerelem nélkül is. Akaratom ellenére anya és Lee Kwan járt az eszembe, hogy biztosan oda értek
már és a meleg ágyukban alszanak, de ettől a gondolattól gombóc nőtt a torkomba, és éreztem,
ahogy a meleg könnycseppek végig folynak az arcomon. Nem bírtam tovább ezért felkeltem, és
bekapcsoltam a gépemet, amíg be töltött azon agyaltam, hogy remélem, a nagybátyám meg engedi,
hogy magammal vigyem ezt a régi zörgős gépet amit még apától és anyától kaptam a tizenötödik
születésnapomra. Reggel fél hatig fent voltam, és az interneten böngésztem. Miközben készülődtem
az iskolába anya felhívott hogy már előző nap megérkeztek, és hogy minden rendben van arra.
Beraktam a táskámba egy ruhát amit koncertre tartogattam, majd elindultam a buszmegálló fele. Az
idő nagyon szeles, és esős volt, de épségben be értem az iskolába. Első óra után Sara és Katy észre
vették, hogy nem aludtam ki magamat, mert egész órán a padra borulva szunyókáltam.
- Te lány mit csináltál az éjjel, hogy most ilyen fáradt vagy?
- Gépeztem. Nem bírtam aludni, mert berezeltem a vihartól.
- Szörnyű lehetett.
- Az is volt. Folyton úgy éreztem, hogy rajtam kívül más is van a lakásba.
- Lehet, hogy szellemeitek vannak. - szúrós pillantást vetettem Katy felé.
- Maradj már csöndbe! Még egy éjszakát egyedül kell, hogy töltsek. Majd hétfőn meghallgatom a
szellemes történeteidet.
- Nem még hétfőn se beszélj ezekről az izékről. - mondta ijedten Sara. Köztudott tény, hogy utálja
az ilyen történeteket.
- Hát jó akkor váltsunk egy kellemesebb témára. Este kilenckor kezdődik a koncert és a fő
stadionba lesz Gangnam negyedbe. Innen körülbelül tizenöt perc az út busszal. Naomi te suli után
eljössz hozzánk, és onnan megyünk a Dream Coffé House-ba, és ott találkozunk Saraval, és onnan
egyenesen a stadionba megyünk.
- Én nem tudok ma elmenni hozzátok Katy, mert a szertárat kell pakolásznom.
- És akkor hol fogsz elkészülni? - Sara megforgatta a szemeit.
- Szerinted hol? Elfelejtetted, hogy Naominak külön öltözője és fürdője van itt? - Katy a fejéhez
kapott, és elmosolyodott.
- Tényleg. A tavalyi verseny után kaptál egy külön fürdőt és öltözőt. Hej, de jó lehet az iskola
legtehetségesebb diákjának lenni. Nem elég, hogy mindenki ismeri a nevedet az iskolába, még
külön öltöző szobát is kapsz. - nem szerettem ezzel soha sem dicsekedni. - Hát akkor jól van. Nyolc
órára itt leszünk az iskola előtt. Addigra legyél kint. Oké? - nagyot bólintottam.
Az iskola végén elköszöntem a csajoktól, és hulla fáradtan elindultam a szertár fele, de épp csak be
kukucskáltam, és vissza zártam az ajtót. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy takarítsak, így felkerestem
az öltözőmet. Az ajtó előtt egy táblára a nevem volt ki írva. Tavaly óta ki sem vettem a táskámból az
öltöző kulcsát. Kinyitottam az ajtót, és felkapcsoltam a villanyt. Egy hatalmas szoba tárult elém,
egy fésülködős asztallal ami tele volt mindenféle sminkel, és lakkal. Az asztal felett egy hatalmas
tükör lógott a falon. Az egyik fal mellett egy hatalmas fekete bőr kanapé hevert. A másik falba
pedig gardrób volt be építve. Kíváncsiságból kinyitottam, és nagy meglepetésemre teli volt
ruhákkal, cipőkkel, és kiegészítőkkel. Pedig tavaly üresen porosodtak a polcok. Az öltözőből nyílt
egy másik ajtó ahol a fürdőszoba volt. Gyönyörű márvány volt az egész, sarok káddal.
Be állítottam a telefonomat, hogy este hétre csörögjön, és lefeküdtem a kanapéra. Még le sem ért a
fejem, de már álomba voltam. Álmomba bejutottam a főiskolába, és azon fáradoztam, hogy az
egyik ügynökség felvegyen, de nagyon nehéz volt, mert mindegyikük talált bennem millió egy
hibát, és senkinek sem kellettem, majd végül az iskola is kirúgott. Felpattantak a szemeim. A
telefonom után nyúltam, és megnéztem az időt. Hat óra ötvenöt perc volt, így kikapcsoltam , az
ébresztőt, és elindultam fürödni. Fürdés után felöltöztem és leültem a fésülködős asztal elé.
Felkapcsoltam a kislámpákat, és halványan ki sminkeltem magamat. A hajammal nem csináltam
semmi különöset, csak eltűztem a frufrumat. Elpakoltam a dolgaimat, bezártam az öltöző ajtaját, és
kisétáltam az iskola elé. A lányok már kint vártak. Mind a ketten a megszokottnál csinosabbak
voltak, és kisebbségi komplexusom lett a fekete cső nadrágba egy bundás pulcsiba, és a régi torna
cipőmbe.
- Szia! Indulhatunk?
- Ejha!! Úgy tudtam, hogy koncertre megyünk nem pedig divatbemutatóra. Miért nem mondtátok,
hogy így ki lesztek öltözve? - mind a két lány testhez álló fekete ruhát viselt, mintha egy elegáns
étterembe mennének vacsorázni.
- Te se nézel ki nálunk rosszabbul szóval csöndbe legyél. - felhorkantam. - Ja, és koncert előtt ezt
meg kell enned, anyu a lelkemre kötötte, hogy ezt meg kell etetnem veled. Kimchi leves, és még
forró. - Sara egy dobozt szedett elő a táskájából, és felnyitotta a tetejét. Mikor megéreztem az illatát
akkor vettem csak észre, hogy mennyire éhes vagyok.
- De már fogat mostam. - nyafogtam.
- Van nálunk rágó, szóval tessék egyél. - oda adta a kezembe az edényt és az evőpálcikákat. Nem
nagyon kérettem magamat, mert úgy tömtem magamba a forró levest, hogy éreztem ahogy végig
égeti az egész nyelőcsövemet. Annyira éhes voltam, hogy nem érdekeltek a járó kelők akik
megbámultak.
- Hya! Egyél lassabban, mert rosszul fogsz lenni. Van még annyi időnk. - ügyet sem vetve Katy
megjegyzésére, ugyan úgy ettem tovább. Majd az edény alján maradt levet ki ittam az utolsó
cseppig. Vettem egy nagy levegőt és elégedetten elmosolyodtam. A két barátnőm döbbenten meredt
rám.
- Sara! Mond meg anyudnak, hogy nagyon finom volt. - azzal vissza adtam neki az üres dobozt.
Még mindig le voltak sokkolódva, de azért vissza vette a dobozkát, és elrakta a táskájába.
- Te aztán tudsz enni. Ennek meg lesz a böjtje, mert tuti, hogy rosszul leszel. Na de most már
menjünk a buszhoz.
- Jó menjünk, de előtte adj légyszi egy rágót.
Éppen, hogy elértük a Gangnamba menő buszt, ami zsúfolva volt tinikkel, akik úgy szint a
koncertre mentek, mert mindegyikük kezébe ott volt az Infinite tábla, és a kedvenc csapattagjuk
képe vagy neve szerepelt rajta. Katynek igaza volt, mert tényleg elkezdtem émelyegni, és a
gyomrom is liftezett. Alig vártam, hogy le szállhassunk a buszról. Mikor megállt a busz mindenkit
félre lökve leszaladtam, mert úgy éreztem, hogy megfulladok, és menten elhányom magamat.
- Lám-lám csak nem igazunk volt Saraval, hogy rosszul leszel?
- Hagyatok békén. Nem vagyok rosszul, csak túl sokan voltak fönn a buszon, és nem bírom a
tömeget. - mindketten elnevették magukat.
- Ha nem bírod a tömeget akkor van egy rossz hírem. Nem lehetsz énekes.
- Jól van. Talán kicsit gyorsan ettem. Igazatok volt.
Átkaroltuk egymást, és így mentünk a stadion fele. Hatalmas tömeg állt kint, és mindegyikük
sikított, és esze veszettül őrjöngtek. Egy pillanatra el ábrándoztam, hogy ezek az emberek az én
rajongóim,és az én nevemet kiabálják, és azt várják, hogy végig sétáljak közöttük, és autogramokat
osztogassak.
- Gyertek álljunk sorba, hogy véletlen se foglalják el a helyünket. - rángatott minket Katy. Kint
kaptunk a jegyszedőtől egy neon rózsaszínű karszalagot, amire feketén rá volt írva, hogy Infinite, és
az aznapi dátum is szerepelt rajta. Kilenc előtt öt percre rá már bent is voltunk a hatalmas stadionba.
Több száz ember elfért, és mi a színpad előtt kapunk helyet. Persze sokkal rosszabbul lettem mint
voltam, és a növekedő tömeg nem segített a helyzetemen.
- Csajok! Ki kell mennem a mosdóba.
- De hát mindjárt kezdődik a koncert.
- Muszáj, mert ennek nem lesz jó vége.
- Akkor ki kísérlek. - ajánlotta Katy.
- Nem kell. Ahogy jobban leszek vissza jövök, és ti addig minden egyes részletet kamerázzatok.
Oké?
- De hát...
- Semmi de hát. Kimegyek a mosdóba, össze szedem magamat és vissza jövök. - azzal
megfordultam, átvergődtem a tömegen és az első ajtón berontottam amit megláttam. Egy hosszú
folyosó tárult elém, és sehol sem láttam a WC feliratot, ezért reméltem, hogy legalább a friss
levegőre kijutok időbe. Különböző ajtók mellett sétáltam el, miközben egyre jobban émelyegtem,
de csak mentem tovább. A folyosó két felé ágazódott. El lehetett menni jobbra, vagy tovább
egyenesen. A rajongók hangját egyre tompábban hallottam. El akartam fordulni jobbra, de folyosó
végén lévő ajtón megpillantottam az EXIT feliratot, így össze szedtem a maradék erőmet, és
kirontottam az ajtón. Úgy kapkodtam a friss levegőt, mint aki menten megfullad. Amint kicsit
jobban lettem akkor körülnéztem, és egy szűk kihalt, elhagyatott utcán találtam magam. A furcsa az
volt az egészben,hogy egy fekete sötétített üvegű Hyundai kisbusz állt az ajtótól nem messze,és
akkor hirtelen le esett, hogy hol vagyok. A sztárok ezt a hátsó ajtót használják, hogy a rajongók ne
támadják le őket, de a koncert végén a fő bejáratnál távoznak. Úgy éreztem, hogy kicsit csillapodik
a hányingerem, de nem mertem vissza menni,mert tudtam, hogy amíg nem hányok, addig nincs
semmi sem rendben, így elhatároztam, hogy meghánytatom magamat, pedig még a gondolattól is
megborzongtam, de nem volt más választásom. Jóval arrébb mentem az ajtótól, vettem egy nagy
levegőt, és már készültem, hogy lenyúljak, de ekkor hirtelen valaki elkapott hátulról.
- Ne mozogj! - súgta a fülembe az idegen hang. Amennyire meg tudtam ítélni, úgy hallottam hogy
férfi az illető.
- Mi az hogy ne mozogjak?! Azonnal engedj el te perverz állat, különben sikítani fogok.
- Kérlek ne! L vagyok az Infinite-ből, és pár lány zaklat engem. Légyszi szép lassan hátráljunk a
bejárati ajtóig, úgy hogy ne vegyenek engem észre. Ott elengedlek, és ha kell még autogramot is
adok.
- Aha! Örvendek L. Én Britney vagyok. Nincs kedvünk lenyomni egy közös koncertet? - éreztem
hogy az idegen felnevet, és hogy a lehelete megcsiklandozza a nyakamat. Elkezdett hátra fele húzni.
- Nem könnyítenéd meg a dolgomat? Lépkedj hátra fele.
- Azt elfelejtheted. Azonnal engedj el te faragatlan tuskó, különben esküszöm, hogy megpofozlak!!-
az illető még erősebben megszorította a karjaimat, és mikor oda értünk az ajtóhoz, egy könnyebb
mozdulattal be rúgta. Mikor be értünk akkor elengedett, és lendületből megfordultam, hogy
megpofozom, de gyorsabb volt nálam. Elkapta a kezemet, és szorosan oda tolt a falhoz. A
lélegzetem hirtelen elállt, és döbbenten néztem L-re. Tényleg ő volt az. Nem hazudott az utcán.
Centik választották el csak az arcunkat. Nagyon furcsa érzés fogott el. Ez nem olyan rosszul lét volt
mint ami miatt kijöttem. Ez teljesen más volt. Ahogy belenéztem a szemébe, a szívem hirtelen
elkezdett kalimpálni, és levegőt sem kaptam normálisan a gyomrom szabályosan össze szűkült.
Nem értettem, hogy mi történik velem. Halványan elmosolyodott.
- Én is örvendek Britney. Bevallom az újságokban, és a tv-ben csinosabbnak látszol, de hát a retus
ma már mindent megold. - le akartam rázni a kezét az enyémről, de nem engedte.
- Engedj el!
- Te megakartad hánytatni magadat az utcán? - legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, de
próbáltam nem mutatni, hogy mennyire zavarba vagyok.
- Semmi közöd hozzá.
- Eléggé sápadt vagy. Rosszul vagy? - ugyan dehogy, csak az a hobbim, hogy az utcán hánytassam
magamat.
- Jól vagyok. - de amint kimondtam a gyomrom ugrott egy nagyot és elkezdtem öklendezni. L
elkapta a másik kezem és elkezdett magával vonszolni. Benyitott az egyik ajtón, ami történetesen
egy WC volt. Berohantam az egyik fülkébe, és elkezdtem hányni. Mikor végeztem kimentem a
fülkéből azzal a reménnyel, hogy L már elment, és nem hallgatta végig az öklendezéseimet, de
minden reményem elszállt mikor megpillantottam, hogy ott áll az ajtó félfának támaszkodva, fekete
csőnadrágba, fehér ingbe, ami a nadrágba volt lazán betűrve, és barna haja rendetlenül állt
kifejezéstelen arcán.
Oda mentem a csaphoz, és megmostam az arcomat.
- Na most már elhiszem hogy jól vagy. Tessék itt egy rágó, még jól jöhet. - jegyezte meg gúnyosan.
Le rakta a csaphoz, és ismét elmosolyodott. - Gondolom a holnapi újságok teli lesznek azzal, hogy
L segített meghánytatni egy rajongóját – fellobbant bennem a düh.
- Ezt hogy érted?
- Ne mond, hogy nem az lesz az első miután kimész innen, hogy szétkürtölöd mindenkinek, azt
hogy mi történt veled. - gúnyosan elmosolyodtam.
- Pedig nem állt szándékomba. - L kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Nem hiszek neked. Mindegyik rajongó alig várja, hogy az ilyet szétkürtölhesse ország világnak.
- Nem vagyok a rajongód. - mondtam egyhangúan.
- Aha. Látom. - mutatott a kezemre, ahol ki rikított a neon rózsaszín karszalag.
- A barátnőimtől kaptam a jegyet, és eljöttem velük, de nem vagyok a rajongód.
- Hát akkor nincs mitől tartanom, hogy ebből pletyka lesz, mert ha ez nem olyan nagy szám akkor
még a barátnőidnek sem meséled el gondolom. Vagy rosszul gondolom?
- Jól gondolod. Nem mondok nekik semmit. - pedig ha nem is ország világnak, de Saranak és
Katynek igenis el akartam mesélni, de a büszkeségem többet ért. L ismét elmosolyodott, és a
gyomrom automatikusan összeszűkült.
- Akkor nem is húzom tovább az időt, mert a barátnőid, és a többi háromszáz rajongó várnak rám. -
azzal megfordult, és faképnél hagyott. Tiszta szívemből reméltem, hogy soha többet nem fogok
találkozni vele. Annyira fel húzott ez a nagyképű viselkedése, hogy legszívesebben utána mentem
volna, és jól felpofoztam volna. Megmostam még egyszer az arcomat, hogy lenyugodjak, és
durcásan bekaptam a rágót amit a csapnál hagyott. Majd vissza indultam a stadionba, de a lámpák
már le voltak kapcsolva, és csak a színpad volt kivilágítva, majd az a fény is elhalványult, és lézer
fény váltotta fel, ezért kicsit nehezebben tudtam megtalálni a csajokat. Megszólalt egy zene, és két
alak jelent meg a színpadon. Nagy őrjöngés és taps vihar keletkezett. Hirtelen megláttam Sara fejét,
és oda furakodtam melléjük.
- Jobban vagy? - ordította Sara. Habár a hangját nem hallottam, csak a szájáról olvastam le, hogy
mit kérdez. Bólintottam. Mind a ketten a színpadon lévő két alakra meredtünk. Az egyik Dong Woo
a másik pedig Hoya volt. Az Infinite rapperjei. Skrillex egyik zenéjére kezdtek el táncolni. Nem is
akár hogy. Jó volt nézni őket, ahogy egyszerre mozognak a zenére. Olyan közel voltak hozzánk,
hogy szinte már majdnem megérinthettük őket. A zene elhalkult, és a két fiú integetve üdvözölt
mindenkit, majd minden elsötétült egy fél percre, és utána felkapcsolódott négy lámpa, és a két
rapper mellett másik öt alakot pillantottunk meg, akik úgyszintén integetve és mosolyogva
üdvözöltek minket. A hét tag közül akaratom ellenére is kiszúrtam L-t, aki már másik ruhában volt.
Mindegyik tag hasonló fehér zakót és fekete farmert viseltek.
- Sziasztok! Örülünk, hogy eljöttetek, és remélem, hogy élvezni fogjátok a koncertet. - mondta Sung
Gyu az Infinite leader-je (legidősebb tag, és csapat vezető). A sikítás és tapsolás meg kétszereződött,
pedig azt hittem, hogy ennél hangosabbak nem is lehetnek. - Akkor kezdjük is! - az első számuk a
Before the dawn volt, és még másik nyolc számot énekeltek el. Az utolsó számuk a Cover girl volt,
és ez a szám alatt, a tagok lekezeltek egy-két rajongóval, amiben Katy részesülhetett, mert Woo
Hyun az egyik leghelyesebb tag pont elkapta a kezét és jól megszorította. Katy majd elszállt a
boldogságtól, Sara pedig egy pillanatig el csüggedt, de aztán boldogabb lett mint valaha, mert a
kezében lévő kamerát Sung Gyu kivette és le kamerázta vele saját magát,és a tagokat, majd vissza
adta Saranak. Többször azt hittem, hogy L-el találkozik a tekintetünk, és ilyenkor gyors
elfordítottam a fejemet. Majd rájöttem, hogy kit érdekel, hogy rám nézett-e vagy sem? Miért legyek
zavarba? Ha választanom kéne a tagok közül akkor ő lenne az utolsó akit választanék.
- Köszönjük, hogy eljöttetek, és hogy a rajongóink vagytok. Szeretünk titeket!!! Sziasztok!! -
mondta Sung Jung a csapa maknae-je (legfiatalabb tag). Azzal ismét lekapcsolták a lámpákat egy
percre, majd az egész stadionba reflektorok kapcsolódtak fel. A srácok ez idő alatt le mentek a
színpadról, és mi is elindultunk kifele. Kellett vagy tíz perc mire ki értünk, mert mindenki egyszerre
akart kimenni a nem túl széles bejárati ajtón. Mikor kiértünk jó nagyot szippantottam a hideg esti
levegőből.
- Aigoo! Ez az est ennél tökéletesebb már ne mis lehetne. - mondta fülig érő szájjal Katy.
- Nekem mondod? Sung Gyu elvette tőlem a kamerát és le kamerázta vele saját magát, és a tagokat
is.
- Azért én egy kicsit bánom, hogy L nem jött a közelünkbe. - mondta csalódottan Katy.
- Igen az tényleg elég kár, de esküszöm, hogy néha olyan volt mintha konkrétan ránk nézett volna. -
mondta elgondolkodva Sara – Mondjuk ezt már szerintem be képzeltem.
- Szerintem is. - nevette el magát Katy. - Amúgy neked hogy tetszett a koncert Naomi? Jobban
vagy?
- Igen. Sokkal jobban vagyok. Nekem is tetszett, és nagyon jó volt élőbe látni őket. - hirtelen L arca
villant be, és hogy milyen közel volt az enyémhez. Gyorsan elhessegettem a gondolataimat.
- Akkor jó. Lényeg, hogy mindannyian élveztük, de nekem mennem kell, mert anyának azt
mondtam, hogy tizenegyre legyen a buszmegállóba. Hétfőn majd találkozunk, és Naomi akkor majd
elmeséled, hogy milyen a nagybátyád. Sziasztok!
- Szia! - köszöntünk neki.
- Anya is nem sokára jön. Én is azt mondtam neki hogy tizenegyre legyen a stadion előtt. Még van
tíz percünk. - abban a tíz percben a koncert élményeinket megosztottuk egymással, és még haza fele
is ezt beszéltük. Persze az L-el való találkozásomról hallgattam. Jenny, Sara anyukája türelmesen
végig hallgatta amint mi lányok mindegyik fiút külön kielemeztük.
- A lényeg hogy nem volt unalmas a koncert csajok. - mondta nevetve. Jenny az a tipikus amerikai
anyuka. Nagyon laza, és divatos. Barna hajában szőke melír csíkok vannak, és kék szemeit mindig
fekete szemceruzával kiemeli.
Háromnegyed tizenkettőre haza is értem. A kocsiban megköszöntem a finom levest, és hogy haza
hoztak. Majd kiszálltam, és bementem a jég hideg lakásba. Még a leheletem is látszódott. A lehető
leggyorsabban letusoltam, és belebújtam az ágyamba. Lehunytam a szemeimet, és megpróbáltam
aludni, de reménytelen volt. Most nem a félelmem miatt nem bírtam aludni. Az ok amiért nem jött
álom a szememre az nem mi? Hanem Ki? volt. Ahogy lehunytam a szemeimet L arca tolakodott be
a fejembe, ahogy nézett, ahogy elmosolyodott. A szívem megint ki akart törni a helyéről, és a
gyomrom is bukfencezett össze-vissza. Egyszerűen nem értettem, hogy mi ez az érzés. Talán beteg
leszek? L megbetegített? Annyit agyaltam ezen, hogy egyszer csak elnyomott az álom.
Reggel kilencig fel sem keltem, majd kelletlenül kikószálódtam az ágyból, hogy időbe elkészüljek
mielőtt jönne a nagybátyám. Felöltöztem, és elcsatoltam a hajamat, majd elkezdtem reggelizni.
Evés közben halottam, hogy kopogtatnak az ajtón, és egy férfi lépett be rajta. Majdnem a torkomon
akadt a fala mikor megláttam. Nem azért mert olyan csúnya volt, épp az ellenkezője. Korából
minimum öt évet letagadhatna. A legmodernebb ruhák voltak rajta. Bőrdzseki, és alatta kockás inget
viselt, amit fekete csőnadrágjába tűrt be, de ami igazán le sokkolt az a fekete convers cipője volt.
Úgy nézett ki mintha egy rakás tinivel élne együtt. Az arca kimondottan barátságos, és ezen kívül
nagyon jóképű. Egyszerűen hihetetlen volt elképzelnem, hogy ez az ember aki előttem állt az
apukám öccse. Valahonnan nagyon ismerős volt az arca, és nem azért mert hasonlított apára mert
egyáltalán nem hasonlítottak, de tudtam, hogy láttam már őt valahol.
- Szia Naomi. Lee Young Ho vagyok a nagybátyád. - üdvözölt mosolyogva. Gyors felpattantam, és
a koreai hagyományhoz híven meghajoltam egy pillanatra.
- Nagyon örvendek.
- Egyél csak nyugodtan, nem akartalak megzavarni.
- Nem zavart meg, mert már éppen befejeztem. - barátságosan elmosolyodott, és ettől a mosolytól
mindig bátorságot kapok a mai napig.
- Nem kell magáznod. Nyugodtan tegezzél, az idő elteltével, majd hozzá fogsz szokni.
- Rendben, akkor hozom is a dolgaimat. - kivittem a bőröndjeimet és bepakoltunk a házunk előtt
parkoló fekete BMW-be. Young Ho megengedte, hogy elvigyem a számítógépemet is. Azt mondta,
hogy majd küld valakit aki elhozza.
Fájó szívvel vissza néztem a kis kocka palatetős házunkra, és ha bár nem volt luxus lakosztály attól
függetlenül a szívemhez nőtt. Búcsúzóul körülnéztem, majd vettem egy nagy levegőt és beszálltam
a kocsiba. Nem csak kívülről volt szép, gyönyörű fekete bőr ülések voltak,és különböző képernyők,
rádiók voltak a műszerfalba építve. Mikor elindultunk, nem lehetett hallani a motor hangját.
- Kérdezhetek valamit? - mondtam
- Egész nyugodtan.
- Mi már találkoztunk valahol? - egyszerűen nagyon piszkálta a fantáziámat, hogy nem ugrik be,
honnan ilyen ismerős. Halványan elmosolyodott.
- Nem. Nem hiszem.
- Akkor láthattalak tv-ben, vagy az interneten, vagy valahol máshol? - még jobban elmosolyodott.
- Az már valószínűbb. - ezzel nem mondott nekem semmit.
- Nem segítenél egy kicsit? - faggattam, mire ő felnevetett.
- Hát jó. Azt hittem, hogy kitalálod, de akkor elmesélek neked mindent. Apukád, és anyukád nem
igen meséltek rólam, vagy ha meséltek is a nevemet nem hangoztatták. Nem azért nem találkoztunk
mert elfoglalt vagyok, habár tényleg kevés időm van, de ha akartam volna el tudtam volna intézni,
hogy találkozhassunk. A lényeg, hogy azért nem jártunk össze mert a szüleid megkértek, hogy ők
hadd ne keveredjenek bele ebbe, és én ezt maximálisan elfogadtam, hogy normális életet akarnak
élni, riporterek, és lesifotósok nélkül. Ezért nem találkoztunk még soha, és ezért van az, hogy
apuddal órákon keresztül beszélgetünk telefonon, pedig amennyit beszélünk az idő alatt kétszer
megjárhattuk volna egymást. - itt abba hagyta a történetet, hogy megemészthessem a halottakat, és
mikor feldolgoztam elkezdtem kérdezősködni, mert még mindig nem volt tiszt minden.
- Akkor te egy híresség vagy?
- Mondhatjuk
- Énekes? - mindig is utáltam a találós kérdéseket.
- Nem igazán. Egy menedzser vagyok, de énekes is, és a legtöbb zenét én komponálom a
bandámnak. - hirtelen meghűlt bennem a vér. A nagybátyám egy híres banda menedzsere?
- Melyik banda menedzsere vagy? - ismét elmosolyodott.
- Az Infinite-é. - a szívem hirtelen megállt majd elkezdett vágtatni, és azt hittem hogy kifogja törni a
bordáimat. Ez hogy történhet? Nem akartam hinni annak amit hallottam. A kezem jég hideg lett, és
elkezdett remegni, hogy miért? Az oka egyetlen egy személy volt, aki furcsa hatással volt az összes
sejtemre, ez nem más mint L.
A BMW Seocho negyedben a Han folyó déli részén, egy hatalmas három emeletes háznál állt meg,
aminek a második emelet szinte csupa üveg volt. A ház alakja inkább egy szabálytalan kockára
emlékeztet, de ha valaki ránéz akkor egyből rá jön, hogy itt nem szegények laknak. Az udvar teli
van szökőkutakkal, és virágágyásokkal a fű pedig gyönyörű szép zöld. Elektromos kovácsolt
vaskapu van, ami gombnyomásra nyitódik, és térköves út visz el a garázsig, ami előtt megálltunk
- Megékeztünk. - mondta Young Ho, majd kiszállt. Tudtam,hogy amint kiszállok a kocsiból az előző
életemet hátra hagyom, és egy új életet kezdek el. Egy olyan életet ami nem hétköznapi. Mikor már
úgy éreztem,hogy össze szedtem magamat akkor, vettem egy nagy levegőt és kiszálltam a kocsiból.
